Godot-ra várva? – intencionalitás Beckettnél
– harmadéves (2007-es) kognitív szemantika dolgozat –
Bevezető
A tudomány célja olyan intelligens ágensek kifejlesztése volt, amelyek (megközelítően) úgy tudjanak viselkedni, mint az emberek. Erre azért volt szükség, hogy olyan viselkedő ágensek jöjjenek létre, melyek egyik legfőbb jellemzője az autonómia, vagyis hogy emberi beavatkozás nélkül tudjanak működni. M. Thomasello Understanding and sharing intentions: The origins of cultural cognition c. művében, az intencionalitás kérdéskörében kifejti, hogy csak az emberek képesek egymás szándékait megérteni, az emberi szándék pedig magában foglalja a tervet és a célt is. Az intelligens ágensekre éppen azért volt szükség, mert azok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek csak az emberre jellemzők – a már említett autonómia, szociabilitás, reagálóképesség (kapcsolatteremtés), aktivitás (célirányos cselekedet) és meggyőződéses vágy. Két attitűdöt mondhatnak sajátjuknak: az egyik az információs attitűd – tudás, meggyőződés, tud valamit a világról, a másik a cselekvési attitűd – vágy, szándék, kötelezettség, ezek irányítják a cselekvést. Az ágens attitűdjeinek megjelenését a lehetséges világok szemantikájaként emlegeti a szakirodalom, míg tudása, meggyőződése axiómákban képeződik le[1].
Ha megfordítjuk a dolgot, tulajdonképpen minden, intenciókkal, meggyőződéssel, vágyakkal rendelkező egyed ágensként értelmezhető, melyek közül a már „meglevők”, az emberek mintájára fejlesztették, fejlesztik ki a mesterséges intelligens ágenseket.
Dolgozatom alapjául Samuel Beckett Godot-ra várva című drámáját választottam, melynek két főszereplőjét, azoknak viselkedését szeretném megvizsgálni, intencionális reprezentációs rendszerük szempontjából.
Intencionalitás Beckett drámájában
A két főszereplő, Vladimir és Estragon viselkedését, tulajdonképpeni terveit egy nagy, közös cél fogja össze, maga a várakozás. Ezen belül nyilvánulnak meg intencióik a mű során, ám végcélként mindig ott lebeg szemük előtt, hogy ők Godot-ra várnak. Tehát azt mondhatjuk, hogy az elsődleges intenció maga a címben is megfogalmazott várakozás, melynek alárendelődik minden egyéb. A továbbiakban megkísérlem részleteiben láttatni a szereplők vágyait, terveit stb., majd összefoglalásképpen reprezentációs rendszerük megszerkesztését.
A mű egészén végigvonul az a kettősség, amely Vladimir és Estragon kapcsolatát jellemzi. Az előbbi tudja, hogy mit miért tesznek, míg az utóbbi végzi a cselekvéseket a drámában. Saját belátásuk szerint tudják, de tulajdonképpen csupán hiszik, hogy Godot meg fog érkezni:
Vladimir Nem mehetünk.
Estragon Miért?
Vladimir Godot-ra várunk.
Estragon Persze
Szünet
Biztos vagy benne, hogy itt van?
Vladimir Micsoda?
Estragon Az a hely, ahol várakoznunk kell.
Vladimir Azt mondta, a fa előtt várjuk. (Szemügyre veszi a fát.) Látsz más fát is?
(…)
Estragon Már itt kellene lennie.
Vladimir Nem mondta biztosra, hogy jön.
Estragon És ha nem jön?
Vladimir Akkor holnap megint eljövünk.
(…)
Vladimir Ezek szerint mihez fogjunk?
Estragon Ne csináljunk semmit. Az a legokosabb.
Vladimir Várjunk, hadd lám, mit mond.
Estragon Ki?
Vladimir Godot.
Estragon Aha!
(…)
Vladimir Uraságod talán érvényesíteni akarja a jogait?
Estragon Nincsenek többé jogaink?
Vladimir kacag s éppoly hirtelen hagyja abba, mint előző alkalommal. Ugyanaz a játék, de nem mosolyog.
Vladimir Ha szabad volna, most kacagnék.
Estragon Elvesztettük a jogainkat?
Vladimir (élesen) Elbaltáztuk a jogainkat.
Csend. Mozdulatlanul állnak, roggyant térddel, lelógó karral, mellükre ejtett állal.
Estragon (félénken) Ugye nem vagyunk hozzákötve?
(…)
Vladimir Kötve?
Estragon Kötve.
Vladimir Hogyhogy kötve?
Estragon Egész testünkkel.
Vladimir Kihez? Ki kötött meg?
Estragon A te pacákodhoz.
Vladimir Godot-hoz? Godot-hoz vagyunk kötve? Micsoda gondolat! Hát erről szó sincs!
Szünet
Azaz, hogy még nem.
Estragon Most mit csinálunk?
Vladimir Nem tudom.
Estragon Menjünk el!
Vladimir Nem lehet.
Estragon Miért nem?
Vladimir Godot-ra várunk.
Estragon Persze, persze.
Estragon Hová megyünk?
Vladimir Nem messzire.
Estragon De, de, menjünk minél messzebb innét!
Vladimir Nem mehetünk.
Estragon Miért nem?
Vladimir Holnap vissza kell jönnünk.
Estragon Miért?
Vladimir Hogy Godot-ra várjunk.
Estragon Persze, persze.
Estragon az, aki szavakban is kifejezi a két szereplő vágyát, hogy minél messzebbre menjenek; hiszen valójában tudják, hogy Godot nem fog megérkezni, mégis várnak, hiszen másképpen „megbüntetne bennünket”, mondja Vladimir. A vágyaik tehát nem esnek egybe az azokat követő tettekkel. Mondhatni, hogy két síkon mozog ilyen szempontból a történet: az egyik, amelyben a szereplők intencióiknak adnak hangot, a másik pedig, amelyben a tetteiket végrehajtják, de ezt a viselkedést az a (másodlagos) akarat irányítja, amely arra készteti őket, hogy (mégis) várjanak.
A műben Vladimirnak és Estragonnak van egy olyan, többször is megemlített intenciója, amely tulajdonképpen független a várakozástól, ám nem tejesen, ahogyan egyetlen tettük, gondoltuk sem független attól.
Vladimir (…)
Most mit csinálunk?
Estragon Várunk.
Vladimir Igen, igen, de várás közben mit csinálunk?
Estragon Kössük fel magunkat?
Vladimir Legalább feláll.
Estragon (izgatottan) Feláll?
Vladimir Meg ami utána következik. Ahova hull, ott nadragulya nő. Ezért sír a nadragulya, ha kitépik a földből. Ugye, nem tudtad?
Estragon Akasszuk fel magunkat most rögtön!
(…)
Estragon (…) És ha felkötnénk magunkat?
Vladimir Mivel?
Estragon Nincs köteled?
Vladimir Nincs.
Estragon Anélkül nem megy.
Vladimir Gyerünk, induljunk!
Estragon Várj csak, itt az övem!
Vladimir Rövid.
Estragon Majd húzod a lábam.
Vladimir és az én lábamat ki húzza?
Estragon Igazad van.
Vladimir Azért csak mutasd!
Estragon leoldja a kötelet, mely a nadrágját tartja, a bő nadrág a bokájára csúszik. Vizsgálják a kötelet
Tulajdonképpen alkalmas a célra. De vajon elég erős-e?
Estragon Megpróbáljuk. Fogd!
Két végénél megfogják a kötelet, húzzák. A kötél elszakad. Kis híján elbuknak
Vladimir Semmit sem ér
Csend
Estragon Azt mondod, holnap visszajövünk?
Vladimir Azt.
Estragon Hozunk majd egy erősebb kötelet.
Vladimir Helyes.
A két szereplő annak ellenére van együtt a mű egész során (és, mint kiderül, együtt voltak egész életükben), hogy többször is megpróbálnak elválni egymástól.
Vladimir Nehéz veled az élet, Gogo.
Estragon Ki-ki kövesse a maga útját.
Vladimir Mindig ezt hajtogatod, s mindig visszajössz.
Estragon Én nem bírom így tovább.
Vladimir Mindenki ezt mondja.
Estragon Menjen ki-ki a maga útjára! Úgy talán jobb lesz!
A szereplők párbeszédeit olvasva elsődlegesen megállapítható, amint már az elején említettem, hogy cselekedeteiket javarészt annak rendelik alá, hogy várakoznak. Viselkedésüket tehát ez irányítja, ez van benne minden tettükben, ennek rendelődnek alá vágyait, szándékaik. Ha ágensként tekintünk rájuk, azt állapíthatjuk meg, hogy nem teljesülnek maradéktalanul azok a tulajdonságok, amelyek az ágenseket jellemzik, pontosabban nem az általános séma szerint. Autonómiájuk határa csupán addig terjed, míg nem ellenkezik azzal, hogy Godot-t kell várniuk. Abban a pillanatban, hogy ez bekövetkezne, megváltoznak a cselekvési attitűdjeik, vágyaik, szándékaik kötelezettségek váltják fel, s ezek irányítják cselekvéseiket. Ezt azért is nagyon fontos kiemelni, hiszen számukra a leglényegesebb információs attitűdök hiányzanak (vagy nagyon csökevényes formában vannak csak meg) – a tudás és a meggyőződés. Esetükben nem beszélhetünk sem arról, hogy határozottan tudnák, mit miért tesznek, hogy van-e értelme annak, amit tesznek, sem arról, hogy meggyőződésből teszik-e ezt. Hiszen nem egyszer próbálnak (főként Estragon) elmenni, és nem a meggyőződés, hanem a megszokás, a beleszokás, vagy csupán a tehetetlenség viszi vissza, hozza össze őket megint. Ha intencióiknak reprezentációs rendszerét szeretnénk átlátni, először azt kell megállapítanunk, hogy cselekvési attitűdjeiket a Godot-ra való várakozás kötelezettsége határozza meg. Ezen belül mozognak kissé különböző irányban, próbálnak meg szabadulni ettől a kötelezettségtől, hol úgy, hogy felkötni akarják magukat, hol egyszerűen továbbállni. De akaratuknak mindig határt szab az, ami összefogja és meghatározza cselekedeteiket. Cselekvési terveiket, amiket kialakítanak (mint miden ágens), sosem tudják maradéktalanul végrehajtani, ezért mindig újra és újra kigondolják őket. Akaratuk, vágyaik, az, amit hisznek, gondolnak, képzelnek a világról, önmagukról, helyzetükről, azáltal szerveződik egy koherens rendszerbe, hogy a végső, mindenen túlmutató cl az, hogy Godot-val találkozzanak. Az egyes, különálló intenciókat ez kapcsolja össze és alakít ki bennük, „közöttük”, attitűdjeik között, fölött, egy koherens rendszert.
