– harmadéves (2007-es) kognitív szemantika dolgozat –

 

 

 

 

A tudomány célja olyan intelligens ágensek kifejlesztése volt, amelyek (megközelítően) úgy tudjanak viselkedni, mint az emberek. Erre azért volt szükség, hogy olyan viselkedő ágensek jöjjenek létre, melyek egyik legfőbb jellemzője az autonómia, vagyis hogy emberi beavatkozás nélkül tudjanak működni. M. Thomasello Understanding and sharing intentions: The origins of cultural cognition c. művében, az intencionalitás kérdéskörében kifejti, hogy csak az emberek képesek egymás szándékait megérteni, az emberi szándék pedig magában foglalja a tervet és a célt is. Az intelligens ágensekre éppen azért volt szükség, mert azok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek csak az emberre jellemzők – a már említett autonómia, szociabilitás, reagálóképesség (kapcsolatteremtés), aktivitás (célirányos cselekedet) és meggyőződéses vágy. Két attitűdöt mondhatnak sajátjuknak: az egyik az információs attitűd – tudás, meggyőződés, tud valamit a világról, a másik a cselekvési attitűd – vágy, szándék, kötelezettség, ezek irányítják a cselekvést. Az ágens attitűdjeinek megjelenését a lehetséges világok szemantikájaként emlegeti a szakirodalom, míg tudása, meggyőződése axiómákban képeződik le[1].

Ha megfordítjuk a dolgot, tulajdonképpen minden, intenciókkal, meggyőződéssel, vágyakkal rendelkező egyed ágensként értelmezhető, melyek közül a már „meglevők”, az emberek mintájára fejlesztették, fejlesztik ki a mesterséges intelligens ágenseket.

Dolgozatom alapjául Samuel Beckett Godot-ra várva című drámáját választottam, melynek két főszereplőjét, azoknak viselkedését szeretném megvizsgálni, intencionális reprezentációs rendszerük szempontjából.