Milyen út vezet Nyúzóvölgybe?

Mohácsi István Csak egy szög c. drámája kulturális hátteréről
– féléves dolgozat, 2010. –

I. Bevezető

Nem biztos, hogy jogos egy előadásnak írt szövegről csak szövegként beszélni, most mégis ezt teszem. Kicsit úgy érzem magam Mohácsi István Csak egy szög-ével szemben, mint folklórszövegek elemzésekor. A folklór alapvető, meghatározó sajátossága közösségi jellege, mely ugyanakkor nem jelent személytelenséget, inkább személy-felettiséget, a variálódás, de mindenképpen az oralitás[1]. Ez utóbbi esetében néhány százada már nem beszélhetünk kizárólagos, legfeljebb elsődleges szóbeliségről, és a folklór változásainak következtében akár az írásbeliség elsődlegessége is lehetséges[2]. Épp ez az, ami az irodalmi(nak nevezett) szövegektől megkülönbözteti, ezek ugyanis minden esetben elsődlegesen írásbeliek, ha van is variációjuk, csak az az egyetlen alkotás számít relevánsnak, amelyet a szerző az eredetinek elismer, szemben a szóbeli szövegek állandó variálódásával, tulajdonképpen kizárólag variánsokban megjelenő létével[3]. Mi a helyzet azonban egy olyan eredeti irodalmi szöveggel, ami már születésekor is inkább színpadra, mintsem papírra teremtődött, mindemellett mégis mint  szövegről ugyanúgy kell és lehet beszélni róla? A Csak egy szög a folklórszövegek minden jellemzőjét magán hordozza: szóban, színpadon él igazán, valamelyest ennek következményeként is előadásról előadásra variálódik (a szöveg ugyan kötött, de szerzői utasítások alig vannak), témáját és a szereplők mennyiségét (és társulati hovatartozását) tekintve pedig azt hiszem, közösséginek is nyugodtan nevezhető. Viszont ott van a lejegyzett, nyomtatásban megjelent mű is, szerzővel, címmel, ahogy a nagykönyvben meg van írva, s bár látvány nélkül kétségtelenül szegényebb, így is megállja a helyét. 

II. Út Nyúzóvölgybe

1. Intertextualitás és műfajköziség

Egy idő óta az irodalomban nem lehet szövegekről beszélni anélkül, hogy az intertextualitás előbb vagy utóbb elő ne kerülne. Mi több, már a gondolkodásunk is ráállt erre a posztmodern (által sokszor és sokféleképpen használt) jelenségre, akarva-akaratlan intertextusokat keresünk és találunk. A Csak egy szög első pár mondata után, mikor Kolompár Károly az Urat szólítja, kávézni hívja, de végig az egész darabon, mikor kedélyesen diskurálgat vele, s nemegyszer említi, hogy ők a kiválasztott nép, tálcán kínálja magát nem csak a zsidókkal való általános párhuzam, de a Hegedűs a háztetőn is, a szöveg olvastán többször csengett fülemben a slágerré vált Ha én gazdag lennék vége: „Egyezzünk meg, Istenem, Uram...”[4]. De maga a cím utal, bár az sokkal nyíltabban és felvállaltabban, sőt, szándékoltan a magyar Cigányhimnuszként számon tartott Zöld az erdő, zöld a hegy is kezdetű népdalra[5], mely kesergés is, fohász is, önigazolás és öndefiníció. Csak ennek a két kapcsolatnak a megteremtése máris ad egy alaphangulatot, amiből a drámát figyeljük. A cselekmény milyenségéből adódóan (a cigányság vándorlásának, helyről-helyre üldöztetésének története) természetes, hogy szinte minden mondat köthető egy másik textushoz. Szándékosan nem szöveget írtam, hiszen a textust tágabb értelemben kívánom használni, kiterjesztve mindenre, történelmi eseményekre, folklórelemekre is. Ez utóbbiból is szépszerével találunk a műben, csak néhány példa: rögtön az elején a menyasszony kikérése, mondókák („onnan is kivenni”[6]), a zene (amelyet úgy találtak), maga a címadó dal, de még a Karcsi bácsi 9.4 gigabyte-os, újraírható kétrétegű dvd-je is, amit a Centurio elhajított – így lett oda a cigány népművészet és történelem. Az a történelem, amit különben elmesélnek-eljátszanak: az Indiából való kiűzetés, az emberevő cigányok pere, az ominózus szög ellopásának körülménye (Golgota-jelenet), Auschwitz és a jelen. Valós események és fikció teljesen szabadon keveredik és egészíti ki egymást, hol egyik dominál, hol másik, és az egész így hiteles. Kulturális-történelmi vonatkozások szempontjából talán az első felvonás hetedik, Nyúzóvölgy címet viselő jelenete a leggazdagabb, ezért azzal foglalkozom részletesebben.

2. Nyúzóvölgy

Az Indiából elmenekült cigányság „az Úr 1772. évének Tövisérlelő Szent Bertalan napján”^[7] bíróság elé állíttatik, emberevés vádjával. A jelenet többfelé is kapcsolható és több mindenre is utal, s bár célja egyértelműen nem a történelmi hűségre való törekvés, egyáltalán nem esetleges a dátumok, idézetek beemelése.

a. Történelmi háttér (hátterek)

Nyúzóvölgy valóban létező hely, ezen a néven ugyan nem találtam meg, de így is emlegetik a II. József korabeli kemencei emberevő cigányok perét. Az egykor Hont vármegyéhez, ma Nógrádhoz tartozó községben 1782 augusztusában több száz cigányt ítéltek el emberevés vádjával. „Az 1782. évben, írja az említett akták alapján Czobor Miklós, Hont vármegye bírósága ritka, sőt a magyar igazságszolgáltatás történetében egyenesen páratlanul álló bűnügyben ítélkezett. Világot vet ez a bűnper az inkvizitórius eljárás borzalmaira, amely bizonyíték nélkül a vádlottak kicsikart vallomásai alapján tucatszámra küldte az embereket a bitófa alá.” – olvashatjuk a Kassai Napló 1927. január 21-i számában^[8]. Ekkor már a legfelsőbb hatalom, a királyság által a kínvallatások tiltottak voltak, de Hont vármegyében ezekben az években nemigen vették figyelembe a királyi rendeleteket, igaz, eljárásukat jogosnak vélték. A gyanúsításra feltehetően az adhatott alapot, hogy a cigány szokások közé tartozik halottaik ki- illetve újra elásása, mellyel túlvilágra jutásukat segítették, ami csak akkor sikerülhetett hitük szerint, ha a hallottnak csak a csontjai maradtak már meg^[9]. A Kassai Naplónak egyébként a ’20-as években az szolgáltatott apropót a XVIII. századi per történetének közlésére, hogy 1923–27. között több cigány bandát is emberevéssel gyanúsítottak, akik (állítólag kínvallatás nélkül) be is vallották tettüket. A közös az esetekben, hogy tárgyi bizonyítékok nélkül ítélték el a vádlottakat (illetve a XX. század elején találtak olyan csontokat, melyek orvosilag bizonyíthatóan megfőzött emberek csontja voltak). A drámában a per időpontja nem 1782., hanem 1772 augusztusa, aminek kultúrtörténetileg van jelentősége: ekkortól számoljuk ugyanis a magyar felvilágosodást. A dátum megválasztása egyéb relációt is teremt: Szent Bertalan napja, mely szintén egy embertelen mészárlás emléknapja lett: 1572-ben augusztus 24-ére virradó éjjelen a békülési szándékkal Párizsba gyűlt hugenották nagy részét legyilkolták.

Szintén a történelmi háttérhez tartozik, bár első hallásra talán kissé távolról a boszorkányperek története. Anélkül, hogy nagyon mélyen belemerülnék a boszorkányságról szóló rendkívül szerteágazó irodalomba, fontosnak tartok néhány jellemzőt kiemelni, hiszen a Nyúzóvölgy jelenetben lefolyt per sok hasonlóságot mutat velük. A XIV–XV. században tömegessé váló boszorkányvádak a következő két században járványszerű üldözéssé váltak, s bár a százezres vagy milliós nagyságrendekkel dobálózó állítások minden bizonnyal túloznak, „a 16–18. századi időszakra összeszámolt ötvenezer körüli halálos ítélet is ijesztő statisztikát mutat e szégyenletes bűnbakmechanizmus pusztító erejéről”^[10]. Lényeges információt hordoz Klaniczay Gábor szóhasználata (bűnbakmechanizmus), hiszen ez a nagy boszorkányüldözések alapja – s ezzel találkozunk Mohácsi szövegében is. Egy társadalomban mindig akadnak olyanok, akik az ellenség szerepét felveszik, pontosabban, akikre ráadják ezt a szerepet, kis közösségekben éppen úgy, mint államszinten. Boszorkánynak lenni tehát, a fogalom antropológiai értelmezése szerint egy szerep^[11], melyre a bűnbakkeresés szolgáltat okot. „A boszorkányüldözés történeti és a jelenben is továbbélő megnyilvánulásainak vizsgálata érzékeny detektorként rajzolja ki a más konfliktuskezelő módszerekkel nehezen megoldható családi, rokonsági, lakóhelyi, szomszédsági, közösségi ellenségeskedések, emberi problémák egy sajátos csoportját.”^[12]. Ez értelemszerűen nem csak a boszorkányokra, illetve azoknak nevezett emberek csoportjára érvényes, hanem akár a cigányokra is. Előadásában Klaniczay utal is a bűnbakképzés mechanizmusának egyéb előfordulásaira, René Girard-t francia filozófus munkáját említve írja: „Girard az emberiség bűneit magára vállaló, értük szenvedő, »Isten bárányaként« keresztre feszített Krisztus történetét a bűnbakmechanizmus archetipikus megnyilvánulásaként értelmezi, majd ezzel veti össze a bűnbakok más történelmi típusait, mindenekelőtt az évezredeken át megismételten e szerepbe kerülő zsidók üldözésének vallási és pszichológiai mozgatórugóit. A késő középkori zsidóüldözésekben kialakult negatív sztereotípiák, mint látni fogjuk, jelentős szerepet játszottak az ördöggel szövetkező boszorkány bűnbak-képének kialakulásában.”^[13] Úgy gondolom, hogy mindez a (legalább is ebben a drámában megjelenő) cigányságra is vonatkoztatható, már csak abból a puszta tényből kiindulva, ahogyan a Csak egy szög szereplői beszélnek önmagukról mint kiválasztottakról, s ahogyan társalognak az Úrral. Emellett magának a pernek a lefolyása is kísértetiesen hasonlít a boszorkányperekére, gondoljunk csak a bizonyíték nélkül, pontosabban inkább talán azok ellenére meghozott ítéletekre. A Kolompár és társai ellen irányuló perben éppolyan lehetetlenségek történnek, mint a boszorkányperekben: előbbiben a megevett áldozat megjelenik és tanúvallomást tesz felfalói ellen, utóbbiban a hiedelmekben felbukkanó összes lehetséges vádat felsorolták (a rontás, ártó mágia a legenyhébb, ott van még az állattá változás, a boszorkányszombat, az ördögszövetség^[14]). Tárgyi bizonyíték nem kellett, mert / illetve kreáltak: a kiéhezett Orsós „esze nélkül eszik”^[15], mikor főtt tojást kap, a boszorkánysággal vádolt személynek meg elég volt, ha volt nála például csirkecsont, az már bizonyította, hogy bűnös (a honti emberevő cigányok perében sem vagyok biztos, hogy nem ily módon megkreált bizonyítékok-e az orvosok által megvizsgált csontok). A vallomásokra meg éppen nem lehet alapozni, hiszen a tortúra után bárki bármit bevallott, sőt, a boszorkányképnek egy idő után olyan részletes leírásai lettek, hogy a vádlottak már maguktól mondták, amit a vádlók hallani akartak, csak hogy hamarabb szabaduljanak. A perek megkreált voltát, a bűnbakmechanizmus működését bizonyítja az is, hogy egy feltett kérdésre mindegy, mi volt a válasz, mindenképpen a bűnösséget igazolta. A boszorkányüldözés kézkönyvének tekinthető Malleus maleficarum (közismert nevén Boszorkánypöröly)^[16] például megemlíti azt az általános kérdést, hogy „hisz-e abban, hogy léteznek olyan dolgok, mint a boszorkányok?”^[17]; ha nemmel válaszolt, bűnös, mert tagadja (de azért is, mert a Malleus maleficarum szerint a boszorkányságot tagadni is bűn), ha pedig igennel, akkor nyilvánvaló, hogy kapcsolatban áll a boszorkányokkal. Tökéletes analógia vonható a Csak egy szög-beli jelenettel: Lakatosnak felteszik a kérdést, hogy szereti-e az embereket? Ha igen, azért, mert már evett belőlük (folytatják is a kérdést: hogyan szereti, nyárson sütve, esetleg flambírozva?); ha nem, azért, mert nem ízlett „az intelligens, vájt fülű gyomrának! Vagyis kóstolt már embert!”^[18]. A Nyúzóvölgy-jelenet pere éppolyan koncepciós per, mint a XVI–XVII. századi inkvizíció perei, melyeknek bíróságoktól (azaz emberektől) való függőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kellő utánajárással egy lelkiismeretesebb inkvizítor le is állíthatta a tömeghisztériává fajuló, áldozatok tucatjait követelő boszorkányüldözést^[19].

b. Irodalmi-kulturális háttér (hátterek)

Mint már említettem, a szöveg egésze bővelkedik idézetekben, parafrázisokban, néhol csupán szópoénként, néhol azonban mélyebb összefüggést is felfedezni vélek. A tárgyalt jelentben (önkényesen, és a dolgozat kereteinek szűkössége miatt) az előbbihez sorolom az olyan részeket, mint a tizedik oldal tetején levő szövegrész, mely népi gyermekmondókára utal^[20], a „kivéve bíró uramat”^[21] szófordulat, mely a Gyevi törvény című Mátyás-mesét juttatja eszembe, a kifordított, csonka szólások („Öntsünk vizet a pohárba”^[22]; „Magyar ember nem eszik!”^[23]), vagy az Ilona név tizenegyszeri (egymásutáni) ismétlése^[24]. Úgy vélem viszont, hogy az „Esküszik, hogy forrásból, tiszta forrásból és csak tiszta forrásból? – Karcsú lábam nem lép tűzhely hamujába.”^[25] nem pusztán jelzésszintű utalás.

Az idézet Bartók Béla Cantata Profanájának alapjául szolgáló román kolindaszövegre utal^[26], felhasználja annak a jelentésmezejét, de csavar is egyet rajta. Az ún. civilizáción kívül levők a szarvasokká vált fiúk, akiket apjuk nem tud hazahívni, sőt, a legnagyobbik fiú meg is fenyegeti, ne célozzon rájuk, mert annak az ő halála lesz a vége. Ezek a szarvasok azok, akiknek lába többé nem léphet tűzhely hamujába és akik csak tiszta forrásból isznak ezentúl. Elvileg ezt a réteget a vádlottaknak kellene képviselniük, kirekesztettségük és ősiségük-tisztaságuk miatt, viszont a három előfordulás mindenikében a törvényszolga és a vádlók között zajlik a párbeszéd. Ez egyrészt a szerepek felcserélhetőségére utal(hat), összefüggésben az átváltozás mítoszával, másrészt arra, hogy, elvakultságuk miatt, éppen a vádlók azok, akiknek „civilizálódniuk” kellene (vagyis itt nem az szerepek általános felcserélhetősége a lényeg, hanem a szerepek által képviselt értékeké).

Az is kiemelendő, hogy a szarvas mint mitológiai alak jelentéseinek egyike az ítélkezés, rontás eltávolítása^[27]. Ebből a szempontból érthető, hogy a vádlók szájából hangzik el a mondat, ugyanis ők azok, akik ítélkeznek a szerintük emberevő cigányokon, s ez összekapcsolható a rontáselhárítással mint a közösség megtisztításának módjával is.

III. Összegzés

Mohácsi István Csak egy szög című drámája teljes kulturális hátterének feltárása bőven meghaladja jelen dolgozat kereteit. A Golgota-jelenet és az Exodus a Bibliával áll intertextuális kapcsolatban, a második felvonásban a diktatórikus hatalmakra történik utalás és így tovább. Ezek valós, mondhatni kézzelfogható, egyértelmű összefüggések. Rengeteg olyan idézet van még azonban, amely nem egyértelmű, vagy rejtettebb, sőt olyan is, amit talán csak én látok bele, mint például az elemzett Nyúzóvölgy-kép és Bacsó Péter A tanú-ja közötti kapcsolat.