– féléves dolgozat művészettörténetből a teatro elsőéven –

 

Nem tudom már, hol és mikor találkoztam legelőször Klimt-festménnyel, de az biztos, hogy meghatározó volt. Valószínű, hogy A csók volt az első nagy élmény, sőt azt hiszem, hogy sokáig csak ezt az egy képét ismertem. Olyan vagyok, mint egy átlagos képzőművészet-fogyasztó: megnézem és értékelem, ami érték, elbűvöl, ami szép, vagy ami számomra szépnek tűnik. A csók elbűvölt. Talán a színek miatt. Talán az arany ragyogása miatt. Talán az aprólékossága miatt. Talán mindez együtt. Ha az ember messziről nézi, a színek összemosódnak, csak a nagy formák látszanak, nő és férfi. Közelebbről minden pici részecske életre kel, minden vonal, minden kör mozog, a virágok között mintha bogárkák mászkálnának – szentimentalista megközelítés, tudom, de ezt érzem, amikor a képre nézek, amikor Klimtnek ehhez hasonló képeire nézek. És nem csak a reprodukciók láttán, amik, tudvalevőleg, élénkebbek, ezt éreztem Bécsben a Belvedere palotában is, ahol csak kapkodtam a fejem, vagy percekig bámultam egy képet – amíg a szüleim rám nem szóltak, hogy talán ideje lenne továbbmennünk.

 

1862. július 14-én született a ma Bécshez tartozó Baumgarten faluban, az aranyműves Ernst Klimt és Anne Finster hét gyermeke közül másodikként. 1876-ban kezdi tanulmányait a bécsi Iparművészeti Iskolában, ahol 1883-ig olyan tanárok kezei alatt tanul, mint Ferdinand Laufberger és Julius Victor Berger. Egy évvel később öccse, Ernst iskolatársa lesz, ekkor kezdenek, még együtt fényképek alapján portrékat festeni. 1879-ben a két testvér és barátjuk, Franz Matsch közösen vállalják első jelentősebb megbízatásukat, a bécsi Kunsthistorisches Museum belső udvarának díszítését. A következő években a trió további megbízásokat kap, például a bécsi Sturany-palota és a karlsbadi fürdő mennyezetének díszítése, 1885-ben a Villa Hermes, Erzsébet császárné kedvelt vidéki tartózkodási helyének belső dekorációja Hans Makart tervei alapján. 1886-ban Klimt stílusa eltér két társáétól, eltávolodik az akadémizmustól; a három művész egymástól függetlenül dolgozik tovább. 1888-ban Klimt megkapja első kitüntetését, az Arany Érdemrendet Ferenc József császártól. 1890-ben rábízzák a bécsi Kunsthistorisches Museum lépcsőházának díszítését. A régi Burgtheater nézőtere című művéért császári díjat kap.

1892-ben meghal apja és Ernst öccse, ennek következtében Klimt depresszív hangulatúvá válik, amely művészetén is megérződik. Következő évben a Művészeti Akadémia professzorának hívja, se a Kultuszminiszter elutasította a kinevezést. Megbízásokat azonban továbbra is kap, 1895-ben az Antwerpeni Nagydíjjal jutalmazzák a tatai Esterházy kastélyszínház dekorációjáért.

1897-ben az addig az új irányokkal csak csendben kísérletező Klimt nyílt lázadást hirdet: néhány társával megalapítja a Vereinigung Bildender Künstler Österreichs Sezession (röviden Szecesszió) nevű egyesületet, melynek elnöke lesz. Klimt ekkortól kezdi a nyári hónapokat az Attersee-nél tölteni. Kiállításokat szerveznek, egy évre a megalakulástól megjelentetik Ver Sacrum nevű lapjukat. Kezdeményezésük nem talál egyhangú pozitív fogadtatásra, de 1900-ban a (87 professzor által elutasított) Filozófiát a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazzák. 1901: újabb botrány a Szecesszió kiállításán: az Orvostudomány című alkotás a kultuszminiszterhez intézett parlamenti interpelláció tárgya lesz.

1902-ben találkozik Rodinnel, aki kifejezi a Beethoven-fríz iránti csodálatát. 1903-ban, Velencébe, Ravennába és Firenzébe tett utazásai nyomát veszi kezdetét az „arany korszak”. Ugyanebben az évben Klimt életmű-kiállítás nyílik a Szecesszió Házában. 1905-ben a festő barátaival kilép a Szecesszióból.

1908: 16 festményt mutatnak be a Kunstschauban. A római Galleria d’ Arte Moderna megveszi A nő három életkorát, az Österreichische Staatgalerie pedig A csókot. Következő évben elkezd dolgozni a Stoclet-frízen. Ellátogat Párizsba is, ahol nagy érdeklődéssel fedezi fel Toulouse-Lautrec-et és a „vadak”-at. 1911-ben A Halál és élet első díjat nyer a római világkiállításon; egy évvel később a festmény hátterét kékre cseréli.

1915-ben meghal anyja, színhasználata sötétebbé válik. 1917-ben elkezd dolgozni A menyasszonyon, valamint az Ádám és Éván. A bécsi és a müncheni Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választja. Klimt 1918. február 6-án, agyvérzést követően meghal, számos befejezetlen festményt hagyva maga után.

 

A szecesszió sokkal inkább egy művészeti irányzat, egy világkép, mint egységes stílus. A századforduló jellemző képző- és iparművészeti irányzata, leginkább valami ellen (akadémizmus, historizmus) fogalmazódott meg. Önálló értékeire csak az 1970-es évektől figyeltek föl, az a lehetőség is felmerült, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Értékelését mindmáig nehezíti, hogy a kereskedelmi festészet és a giccs forrásává vált.

 

 

A századfordulón, Klimt működésének idején Bécs a művészet- és kultúrtörténet egyik legelbűvölőbb századát élte. A kétmilliós lakosságú osztrák fővárosban virágzott a kultúra, mint sehol máshol – vergődve a valóság és illúzió, a hagyomány és modernség között. A város valóságos „apokalipszis laboratóriuma”, a felfokozott élet egy utolsó fellobbanás a nagy összeomlás előtt. Ezért olyan nevek kezeskednek, mint Sigmund Freud, Otto Wagner, Gustav Mahler vagy Arnold Schönberg. Ebben a „laboratóriumban” élt és teljesítette ki művészetét Gustav Klimt, koránjött halálával a birodalom bukását már nem érte meg.[3]

 

Klimt műveiben megjelenő erotika számos heves vitát váltott ki a korban. Így történt ez azzal három tervezettel is, amelyet a századfordulón készített a bécsi egyetem felkérésére a különböző fakultások számára.

A Filozófia (Philosophie) végleges változata 1899-ben készült el, elsőként a három kép közül. Hiába nyert Párizsban aranyérmet, Bécsben botrányt keltett. A betegség, a test hibái, a szegénység a maga valójában tabunak számított. A képen bal oldalt az emberi folyam látszik, melyben végigvonulunk a születéstől a halálig, jobb oldalon pedig a világ rejtélyes arca (női figura). Nyolcvankét professzor közül csak 12 állt ki a kép mellett, a többiek a megsemmisítését követelték. Ez be is következett: 1945-ben az SS-csapatok az immendorfi kastéllyal együtt felgyújtották.

Második munkája, az Orvostudomány (Medizin; 1900.) szintén nagy port kavart. Itt is jelen van az élő folyam, az élet a maga erotikus teljességében, a születés, az öröm, a szenvedés, az extázis, mely egészen a halálig vezet el bennünket. A kép legnagyobb alakja, Hygieia felénk fordul, ám leginkább az orvostudomány tehetetlenségét közvetíti.

Az 1903-as Jogtudomány (Jurisprudenz) c. képen a nézőnek háttal egy kiszolgáltatott bűnös figura áll, fent vannak az igazság, a törvény és jog istennői. Klimt ezzel a képpel az igazságszolgáltatás fölött is kemény ítéletet mond: nem áldásos társadalmi intézmény, hanem drasztikus szexuális ambíciókkal telített, büntető és bosszúálló hatalom. A Filozófiához hasonlóan ez is bennégett az immendorfi kastélyban.

 

1902-ben a Szecesszió Háza megnyitotta 14. kiállítását, melynek középpontja Max Klinger Beethoven-szobra volt. A terem falát díszítette Klimt festménye, melyet a zeneszerző utolsó szimfóniája (az Örömóda) festészetre történő fordításának szánt. A kiállítás katalógusa így írt róla:

 

„A három festett fal sorozatot alkot. Az első hosszú fal a bejárattal szemben: a boldogság áhítása; a gyenge emberiség szenvedései; esdeklésük a felvértezett hőshöz, hogy a könyörület és a becsvágy indítékaitól vezérelve vegye fel a harcot a boldogságért (Die Sehnsucht nach dem Glück). Hátsó fal: az ellenséges erők (Die feindlichen Gewalten); Tüphón, az óriás, aki ellen még az istenek is hasztalan harcolnak; a három Gorgó, akik a bujaságot és kéjelgést, a mértéktelenséget és az emésztő gondot jelképezik. Az emberiség vágyai és kívánságai a fejük felett lebegnek. Második hosszú fal: a boldogság áhítozása enyhet lel a költészetben (Freude, schöner Götterfunken). A művészetek vezetnek abba az eszményi birodalomba, ahol mindannyian megtalálhatjuk a tiszta örömöt, a tiszta boldogságot, a tiszta szerelmet. A mennyei angyalok kórusa a paradicsomból. »Öröm, bűvös égi szikra / Minden ember testvér lészen ott, hol lengnek szárnyaid«.” (Német címek álló betűs kiemelése tőlem – Sz. E. R.)[5]

 

A Filozófia, az Orvostudomány és a Jogtudomány Klimt számára nem hozott maradéktalan sikert, nem voltak alkalmasak arra, hogy az emberiségnek a boldog életet garantálják, a kor utópista generációja pedig erre vágyott; a Beethoven-fríz ennek a kifejeződése.[6]

 

Klimtnek abban a korszakában született, amikor elkezdett filozófiával foglalkozni. Azt kutatja, ami minden emberben közös, és ezt természeti és biológiai vonatkozásokban találja meg.

A festmény hét évig pihent egy magángyűjteményben, a kor közízlése ugyanis nem tudta értékelni a merész témájú képet[7]. Az állapotos nő alakját maszkok, halálfejek, allegorikus szörnyek veszik körül (bűn, betegség, ínség, halál), amelyek mind a születendő életet veszélyeztetik. A kép maga (a címmel összefüggésben) himnusz az élethez, a tökéletes női testhez.[8]

 

Keletkezése a festő arany-korszakára esik. Ebben a korszakában Klimt különösen sok arany festéket, sőt laparanyat is használt.[9]

A művész továbblépett: az ő mindig domináns Femme fatale-ja alárendelté válik. Felajánlja magát a férfinak, odaadja magát, a csillogó ruhán pedig átfénylik a leplezetlen szexualitás. Így játszotta ki a szintén tabutémának számító csók a cenzúrát, és amikor a puritán bécsiek szembesítették kétszínűségével, a közönség lelkesen megvédte Klimtet.[10]

 

Ez a kép is, mint több más a Klimt képei közül (például a Három életkor – Die drei Lebensalter, 1905. – vagy a Fakultás-képek is) az idő témája köré szerveződik. Alapja a haláltáncmotívum, az emberi figurák szinte öntudatlanul sodródnak a halállal szemben, kapcsolat egyáltalán nincsen közöttük (sem szemkontaktus, sem kompozicionálisan, hiszen az emberi csoporttól teljesen külön, egymagában áll a halál).

Az 1900-as évek elejétől kezdett el tájképeket festeni, „modellül” leginkább nagy virágoskertje és az Attersee csodás partja szolgált. Technikája az úgynevezett pointilisztikus technika[11] – ettől válnak a nyugodt, csendes tájat ábrázoló képei is mozgalmassá, élővé. Előszeretettel festett tükröződő vízfelülteket is.

Virágos képeit, mint amilyen a Körtefa (Birnbaum) vagy a Virágoskert napraforgóval (Blumengarten mit Sonnenblumen) az 1900-as évek legelején, az első évtized első felében festette. Később, 1908–10-ben készítette az Attersee-i Kammer-kastély képeit. Első képén tulajdonképpen azt tanulmányozta, hogyan illeszkednek be épített elemek a tájba, vagyis, tágabban értelmezve, hogyan illeszkedik be az ember a természeti környezetbe[12].

Mindezen példák ellenére Klimtnek viszonylag kevés tájképe van, 230 festménye közül 54, ezek is amolyan „vakációs feladatnak” tekinthetők – mind nyáriak, téli tájképét nem ismerjük.[13]

 

A teljesség igénye nélkül (hiszen az majdnem lehetetlen), mindenféle minőségi-esztétikai válogatást mellőzve azokat a képeit emeltem ki Klimtnek ebben a dolgozatban, amelyek szerintem a legjelentősebb alkotások közé tartoznak, és amelyekhez érzelmileg is kötődöm – természetesen egyik kategóriát sem merítettem ki teljesen. Nem szóltam ugyanakkor a portréiról vagy allegorikus képeiről, kései műveiről sem. Próbáltam viszont egy általános képet nyújtani Klimtről – az én Klimtemről, laikusan és azzal az elragadtatással, amivel a bécsiek adóznak neki immár hét éve szüntelen: akkor születésének, tavaly halálának évfordulóját ünnepelték (ez utóbbi a 90.), a tavalyi évben pedig A csók 100. évfordulója is volt. Kétségtelen, hogy Klimt művészete nagymértékben kommercializálódott, de mégis az egyik legjelentősebb szecessziós festő.

 

Gustav Klimt – WikiPédia (http://hu.wikipedia.org/wiki/Gustav_Klimt)

Néret, Gilles: Gustav Klimt. H. n., Benedikt Taschen Verlag, é. n. (német kiadás)

Szecesszió – WikiPédia (http://hu.wikipedia.org/wiki/Szecesszió)

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, elektronikus könyvtár – Gustav Klimt (http://www.bibl.u-szeged.hu/inf/szakdoli/2003/puskas/klimt.html)

---