Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

  

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

 Pénteken, 67 évesen távozott az élők sorából Bujtor István színész, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.

[forrás: kronika.ro]

 Hosszas kórházi kezelés után pénteken, 67 éves korában elhunyt Bujtor István színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Bujtor István július végén súlyos fertőzéssel került kórházba. Napokig életveszélyes állapotban feküdt a veszprémi megyei kórház intenzív osztályán. Augusztus végén állapotának lassú javulásáról adtak hírt, csütörtökön pedig arról, hogy Bujtor István elhagyhatta a veszprémi kórházat és rehabilitációját Budapesten folytatják.

Végül pénteken, az általa vezetett veszprémi színház Régimódi történet című bemutatójának napján a színész a budapesti Állami Egészségügyi Központ intenzív osztályán elhunyt. A színház nem halasztotta el a Szabó Magda-regény színpadi adaptációjának bemutatóját. Az előadás előtt Eperjes Károly színész, a társulat művészeti vezetője emlékezett a színház direktorára.

„Furcsa ünnep ez. Bujtor István egy igazabb hazába költözése tört fényt ad az estének. Ez egy régimódi történet – fogalmazott Eperjes Károly. – Bujtor István most is itt van közöttünk, csak épp felülről figyeli az előadást.” A premier végén a közönség állva, hosszú percekig tartó zúgó tapssal jutalmazta a színpadra állt mintegy 30 könnyező színész teljesítményét.

Az előadásra egyébként telt ház volt kíváncsi, a nézők legnagyobb része mécsesekkel érkezett a bemutatóra. A színház homlokzatán fekete zászlót helyeztek el, az igazgató gyászkeretes fényképét pedig az épület előtt helyezték el, mely előtt már pénteken este több száz gyertyát égettek Bujtor tisztelői.

Bereményi Géza, a veszprémi színház pénteki bemutatójának rendezője azt emelte ki, hogy Bujtor István másfél éves ottani igazgatósága alatt újra élet költözött a Veszprémi Petőfi Színházba, jó darabválasztásaival visszacsábította a helyieket a teátrumba.
Bujtor István 1942. május 5-én született Budapesten. Édesanyja a neves budapesti vendéglős, Gundel Károly egyik lánya volt, féltestvére a tragikus sorsú zseniális színész, Latinovits Zoltán. A Bujtor nevet anyai nagyanyja után vette fel, amikor első filmszerepét kapta.

(...)

Nyugodj békében, Csöpi! Rettenetes érzés, hogy a legjobb magyar színészek mennek el, fiatalon, értelmetlenül. Mert a betegség is értelmetlen, nem csak a baleset, mint történt szegény Bubikkal, Kaszás Attilával. Élhetett, játszhatott volna még nekünk, velünk, de Ő is a mennyei társulathoz szerződött már, mint bátyja és sógornője, Latinovits és Ruttkai, és mint annyian, csak egy pár példa: Sinkovits, Bessenyei, Darvas Iván, Zenthe...

Latinovits egyszer a Fészekben, borozgatás-sörözgetés-nem tudom mi közben egy ilyet firkantott, talán Bodroginak: „Véleményem szerint öcsém, Bujtor István sokkal, de sokkal jobb színész nálam.” 

 halottjaim is itt-ott, egyre többen... (Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)