Dzsentri-világ

 2010.03.07. 20:45

Csiky Gergely dzsentrije Az Atlasz-család c. művében

– irodalomtörténet, harmadév, 2007 –

 

 

Csiky Gergely (1842–1891) munkássága a XIX. század második felének irodalmában bontakozott ki, műveinek javarészét A proletárok c. darabjának bemutatója után, életének utolsó tíz évében írta. A valamikor nemességet szerzett, de az író életében polgári foglalkozású családi háttér teremtette meg azt a keretet, amelyben Csiky a dzsentri módon élő nemességről szóló drámáit és regényeit írta (látta, majdhogy nem részese volt annak, ahogyan éltek, de mégis polgári körben nőtt fel). Bár műveinek nagy részében, főleg drámáiban még többnyire elnéző a dzsentrivel szemben (legalább az utolsó felvonásban mindig „felmenti”), mégis az irodalomtörténet szerint munkássága mintegy előkészítette Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, ugyanakkor Bródy Sándor, Móricz1 és Mikszáth2 útját is. A dzsentriről való általános ábrázolása alól két műve kivétel csupán, a Sisyphus munkája és Az Atlasz-család3. Ez utóbbival szeretnék foglalkozni dolgozatomban, megvizsgálva, hogy mi az, amiben Csiky egyedien mutatja be ezt a társadalmi kategóriát.
 
A dzsentrikérdés olyan „tetszhalottja” gondolkodásunknak – mondja Tarjányi Eszter4 –, mely fogalomról nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mit, kiket takar, mi volt eredeti jelentése, mivé alakult át és hogyan rögzült a köztudatban az a pejoratívnak minősíthető jelentése. A polgárosodás erősödésével (talán nem minden hatalmi behatás nélkül) a dzsentri szó egyet jelentett a léhasággal, a csak mulatni és más munkájából élni vágyó nemességgel. Ugyanakkor tudjuk, hogy az 1870–80-as években ez a szó még csupán egy társadalmi osztályt jelentett, minden egyéb mellékzönge nélkül, mellyel azon osztály tagjai különbözőségüket jutatták kifejezésre. Ez változott meg már a ’90-es évekre, s maradt uralkodó nézet napjainkig.5 Ilyen kontextusba helyezve Csiky Gergely műve igencsak problematikussá válik, hiszen 1890-ben jelent meg, mikor a társadalmi réteget jelölő fogalom kezdett jelzővé átalakulni.
 
A regény, mint a cím is elárulja, az Atlasz családról szól. Atlasz Samu jómódú zsidó földesúr, ki feleségével és Sándor fiával él egy födél alatt. Az első szülött Manó Pesten tart úri rezidenciát, s szintén távol van leányuk, a grófné, Eveline. Az öreg Atlasz vagyonát nem kis munkával szerezte, de végül elérte, hogy gyermekeit úri módon neveltesse. Bár mindenkinek elmondta, hogy sosem uzsoráskodott, a háta mögött mégis kigúnyolták zsidó volta miatt, és gyermekeit, akik kikeresztelkedtek ugyan, szintén ilyen szemmel nézték a környékbeli gazdák, sőt, saját szolgáik is. Atlasznak egyetlen vágya volt életében, hogy a polgári sorból felemelkedhessen a dzsentri sorba. Ezt tartotta az egyetlen értelmes életformának, amit világosan tükröz nyilatkozata, melyet a Sándor leendő feleségének apjáról tesz:
De micsoda a te Boglár Klárád? Az apja még nem is gentry, nem is nemesember, hanem egy vén korhely, a ki mindig a mások pénzén játszotta a gavallért.”6
Látszik tehát, hogy a regényen belül a dzsentri a legpozitívabb értékkel bíró megnevezés, míg az író éppen ezt fordítja visszájára. Nem annyira éles kritikával illeti főhősei, különösen Atlasz Samu viselkedését, mint inkább nevetségessé teszi őket, beszédstílusukat karikírozza. A semmiből lett földesúr vagyont szerezhetett ugyan (tisztességes úton is), viszont ezzel együtt nem szerzett műveltséget, és ez nagyon visszássá teszi helyzetét. Ha valaki vendégségbe megy hozzá, mindennek elsorolja az árát, hogy lássák, neki ilyesmire is telik; a lányáról úgy beszél, hogy „grófnő”, Manó fia pedig „a miniszter jobb keze”, míg Sándorban az „igazi földesurat” látja.
- Szeretett családom nincs itthon, - mondá Atlasz úr. - A leányom, a grófné, férjénél lakik a grófnál; a Manó fiam a minisztériumban szerepel és az úri kaszinóban mulat az ő barátaival; a Sándor fiam itt lakik, de bizonyosan vadászni ment és csak ebédre jő haza; most csak a feleségem van itthon, a ki öreg asszony és mindig a szobájában ül. Be fogom mutatni uraságtokat az öreg asszonynak.7
A közötte és társadalmi helyzete közötti különbséget pedig jól érzékelteti az a néhány sor, amelyben Csiky leírja a kastélyt:
A földesúri kastély egyik félreeső kis szobájában folyt le e nagyfontosságú tanácskozás, az udvarra néző szárnyban, abban a lakosztályban, melyet az öreg házaspár a maga külön használatára tartott fenn. A szoba bútorzata egyszerű volt, még azon időből való, mikor Atlasz Samu nem volt földesúr és nem a saját kastélyában lakott. De magával hozta ide is, jól érezte magát köztök. Ha dicsekedni akart régi ismerősei előtt, kik néha napján meglátogatták, elvezette őket a kastély kerti szárnyába, az aranyozott, kifestett termekbe, melyek fényesen és nagyúri kényelemmel voltak bútorozva - a gyermekek számára. Itt lakott Sándor, az igazi földesúr; itt volt a gróf és grófné lakosztálya, mikor pénzre volt szükségök és meglátogatták az öregeket; és itt pihente ki országos fáradalmait a miniszter jobb keze, mikor a szünidőben haza jött vadászni és uraskodni.8
A legfontosabb a családfő számára, hogy a világ lássa rajtuk a jómódot, hogy beszéljenek róluk, irigyeljék őket, hogy az Atlasz családnak neve legyen. Gyermekeitől nem tagad meg semmit, ami ezt a célt mozdíthatja elő, sőt, minél többet akar tenni ennek érdekében. Ebből adódik majd a konfliktus is, mikor Sándor általa elképzelt boldog élete kerül szembe annak valóságos boldogságával. Mikor fiuk bejelenti, hogy meg szeretne házasodni, szülei kitörő örömmel fogadják, remélik, hogy egy újabb jó partit tudnak összehozni, mint összehozták leányuk esetében is. Sándor ellenben egy világcsavargó, dilettáns festőművész, Boglár Kálmán lányát, Klárát venné el, amire apja nem hajlandó áldását adni:
- Azért nem hozzád való, - vágott közbe Atlasz úr, - mert nem illik a családunkba. Mi a mi családunk? egy emelkedő család, melynek még mindig fölfelé kell haladni, mert még messze van a tetőtől. Én megszereztem a pénzt, a jószágot, nektek kell csinálni a nevet, az összeköttetést, az állást. Leányom már grófné, egyik fiam már előkelő hivatalnok, ők megtették a magukét. Neked olyan pártit kell csinálni, mely vagy sok pénzt hoz a családba, vagy magasrangú összeköttetést szerez. Tudom, Manó bátyád soha sem venne feleségül egy Boglár Klárát.9
Első két gyermekének gondolkodása szintén illik apjukéhoz. Manó a nagyvárosi ficsúr, aki nem győzi eleget hangoztatni, hogy vigyázzanak, mit tesznek otthon, mert a nagyvilágban ő az, aki az Atlasz nevet képviseli. Ugyane jogcímen kér folytonosan pénzt apjától nagyúri adósságai kifizetésére is:
Én tartom fenn a nagyvilágban az Atlasz nevet, én szerzek neki fényt és nimbust: kötelességtek gondoskodni, hogy soha ki ne fogyjak a módokból. Mit tudna arról a világ, hogy létezik egy Atlasz-család, ha a lóversenyeken nem mondanák: ez az Atlasz Manó lova, fogadjunk az Atlasz Manó lovára; ha a színházban nem mondanák: ez a páholy, a hol úgy lármáznak, az Atlasz Manó páholya; ha az utczán nem mondanák: ez az elegáns kocsi, ezek a tüzes fekete lovak, az Atlasz Manó fogata, térjünk ki gyorsan, mert eltapos? He? Atlasz Manó mindenütt! De ez pénzbe kerül, sok pénzbe.10
Eveline, aki gyermekkorában még az Éva névre hallgatott, a család büszkesége: „Evelinere fényes jövő vár, s általa fogja a család a legnagyobb ugrást tenni a dicsőség útján. Az öreg asszonyság szigorú korholást kap, ha néha feledékenységből Évának szólítja leányát, mint a régi időkben.11 Apja valamikor felfedezett falujuk vasútállomásán egy leszegényedett grófot, s a cím érdekében visszavásárolta annak birtokát, azzal a feltétellel, hogy feleségül veszti a lányát. Ez meg is történt, és a család nagy megelégedéssel nyugtázhatta, hogy újabb dicsőség koronázta törekvésüket a nagyúriság, a dzsentriség felé.
Sándor az egyetlen, aki nem alkalmazkodik feltétlenül apja nagyra törekvő eszméihez. Nem ellenkaraktert formál itt Csiky, hanem Sándorban az embert írja meg, aki nem akarja a pénzért, a hírnévért feláldozni egyéni boldogságát. A regény elején úgy ismerjük meg (és a visszatekintő fejezetekben – II–IV. – is így látjuk), mint a dzsentri megtestesítőjét, legalább is apja ezt mondja róla: „Kisebbik fia még itthon maradt, még tanul; de ebből úgy látszik, falusi úr lesz, afféle gentry”12. Saját értékítéletükben a dzsentri egyet jelent az ismertséggel, a nagyvilágisággal, egyszóval a legpozitívabb kategória – mint ahogy az is volt még a már említett évtizedekben. Arra törekszenek, hogy dzsentrikké váljanak, és Atlasz Sándorban látja leginkább valóra válni ezt. A regény folyamán azonban mindez megfordul, és éppen Sándor lesz az, aki legkevésbé sem hordoz magán dzsentri allűröket (nem úgy, mint Manó), aki nem jajveszékel az Atlasz név megcsorbulásán (mint az apja és mint Eveline, hisz a Szádváry néven esett folt éppúgy beárnyékolja az Atlasz nevet is), de aki végül mindent megtesz a birtokért, még ha túl későn fog is hozzá.
 
Atlasz Samu dzsentrisége nem csupán abból látszik, ahogyan ő maga él, hanem abból is, ahogyan viselkedik az emberekkel, és ahogyan azok viselkednek ővele. Vagyona miatt feljogosítottnak érzi magát arra, hogy lenézően beszéljen bárkivel, és csak azt az embert tartja méltónak ahhoz, hogy szóba álljon vele, aki alázatosan viselkedik vele szemben. Az emberekben csupán a vagyont látja, s mindenkit aszerint ítél meg, hogy mennyire nagy a gazdagsága. A Volkán-özvegy szép asszony lesz szemében, már csak azért is, mivel leendő menyét látja benne, pontosabban fia és a család leendő millióit. Az apát-kanonokra felnéz, mivel vagyonos ember – „hirtelenében megbecsülte a zöldköves gyűrű értékét”13, mikor az egyházi elöljáró feléje nyújtotta kezét. Boglár Kálmánt azért nem tudja elviselni, mert vagyontalan, és ráadásul úgy beszél vele, mint cimborájával. Valódi dzsentri, aki csak azokat veszi észre, akik nálánál magasabban vannak, s azokat is csak azért, mivel valamiféle hasznot remél húzni a velük való ismeretségből. Mindemellett nem tud szabadulni az egykori kereskedői beidegződésektől, sőt, ezek ebben a környezetben még inkább felerősödnek – bármiről is van szó, ő rögtön az árát mondja vagy becsüli fel önmagában. A kereskedő munkál benne akkor is, mikor titkon most is üzleteket folytat, bármennyire is megtiltotta ezt neki Sándor, s bármennyire tudja ő maga is, hogy ez nem illik hozzá. Olyannyira nem tud továbblépni valamikor foglalkozásán, hogy még a búcsúból hazasietve is megáll egy sátras zsidónál pántlikát alkudni, csupán az alkudozás kedvéért, még ha rögtön utána gondolja is: „hálát ad az Istennek, hogy megáldotta törekvését és hogy módot adott neki, úri rangra emelni családját s megkímélni gyermekeit az élet aprólékos és szennyes küzdelmeitől”14.
A regény visszássága tehát éppen abból ered, hogy a feltörekvő kereskedő nem tud dzsentrivé válni, mindvégig megmarad annak, ami eredetileg volt, hiába szerzett vagyont; s gyermekei csak nagyravágyását örökölték. Atlasz Samu belekényszerítette magát egy olyan státusba, amelyben nem tudta helyét megállni. Nem azért, mert nem volt meg hozzá a vagyona, hanem éppen amiatt, hogy nem beleszületett az uraságba. Azt az előnyt, amit munkával (mint mindig hangoztatta) szerzett, nem tudta kamatoztatni, mert nem tudott megfelelni azoknak a normáknak, amik a nemesek között éltek. Érezte, hogy nem tartozik egészen közéjük, így mindig bizonygatni akarta mások előtt azt, ami azoknak természetes volt, s éppen ezzel rítt ki közülük. Tiszteletét béresei előtt sem tudta megtartani, s vendégei közül is nem egy nézte inasnak, hiszen természetéből hiányzott az úriasság. Saját családja sem tisztelete, ha dönteni kellett sosem övé volt az utolsó szó, s az idegenek sem úgy tekintettek rá, mint háziúrra, hiszen nem tudott tekintélyt teremteni (az egyetlen, aki előtt úr volt, az a felesége volt, de őt mintha emberszámba sem vette volna, mikor róla beszélt). Emellett még egy súlyos hibát követett el Atlasz, mikor gyermekeit nem tanította meg szerezni (mint zsidóhoz illik), hanem csak költeni. Nagyravágyásában nem látta meg, hogy a gyorsan szerzett vagyon éppolyan gyorsan el is fogy, ha nincsen utánpótlása. Gyermekeit bevezette a jólétbe, megszoktatta velük, sőt, ösztönözte is őket arra, hogy költsenek, hogy az úri pompát fenntartsák. Manóból valódi világfi lett, aki senkivel sem törődik, csak maga fennebbjutásával, de ahhoz sem mozdít semmit előre. Eveline-t olyannyira hatása alatta tartja apja nevelése, hogy nem veszi észre azt, ami nyilvánvaló, és amit férje ki is mond: tulajdonképpen az ő nagyravágyásuk volt az, ami tönkretette őket és személy szerint őt magát, a grófot.
Az egyetlen kivétel a családban, akit Csiky „kiemel” a dzsentrisorból, az Sándor. Eleinte semmiben sem különbözik a többiektől, és még apja is azt a jellemzést adja róla, hogy „afféle gentry”. Sándor nem aktívan válik különbözővé családjától, hanem a körülmények változtatják meg. Ha nem jön Boglár Klára, talán valóban elveszi feleségül a Volkán-özvegyet vagy egy más vagyonos nőt, de ő a szerelemét és boldogságát előbbre tartotta úri allűrjeinél. Emiatt alakul ki a konfliktus közte és családja között, tulajdonképpen ő az, aki a dzsentri magatartás ellensúlyozójává válik.
 
Csiky nem árnyal, a jellemeket nagyon erős és elnagyolt vonalakkal festi, egy-két mondat után átlátható a szereplők egész jelleme. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy a típusokat ábrázolja teljes valójukban, kifigurázva és nevetségessé téve őket. Drámaírói tapasztalatai, melyeket magával hoz prózájába is, nagyon jó lehetőséget adnak neki arra, hogy szereplőit beszédük alapján jellemezze, sőt, az elbeszélő részeket is valamelyik szereplője „helyett” mondja.
A regény azok közé a dzsentriregények közé tartozik, amelyek „temetik” a dzsentrit, annak pusztulását mutatják be. Nem tapasztalható benne a hősök semmiféle fejlődése, az olvasó már kész tényként látja maga előtt az Atlasz család felemelkedését, s bukásának lehetünk tanúi. A szerző azt mutatja meg ebben a műben, hogy „a polgár, ha a dzsentrihez húz s vagyonát a földbirtokos osztálynak szolgáltatja ki, elbukik”15. Atlasz Samu nem tudja fenntartani azt a világot, amit felépített magának, mivel ahhoz, hogy valaki abban a társadalmi osztályban megmaradhasson, bele kell nevelődni, bele kell születnie. Ezt egy ponton ő is érzékeli, de nem tudatosul benne saját mondatának jelentősége és valódi mélyebb értelme, mikor ezt mondja Manó fiának Szádváry grófról: „Hát erőnek erejével zsidó akar lenni? Nem megmondtam neki, hogy a gróf maradjon grófnak és ne avatkozzék a zsidó dolgába?”16
 
 
Bibliográfia
 
Csiky Gergely: Az Atlasz-család, Franklin-Társulat, Budapest, 1904. (http://www.mek.oszk.hu/04200/04261/index.phtml)
Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Osiris, Budapest, 1998.
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Csiky Gergely) Elektronikus változat: Interpopulart Könyvkiadó, Szentendre (http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/eloszo.htm)
Sőtér István (szerk.): A magyar irodalom története IV. (A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig) Akadémiai, Budapest, 1965.
Tarjányi Eszter: A dzsentri exhumálása. In: Polgárosodás és irodalom, szerk: Alexa Károly, Kölcsey Intézet, Budapest, é. n.
 
 
1 Sőtér István (szerk.): A magyar irodalom története IV. (A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig) Akadémiai, Budapest, 1965. 697–698. o.
2 Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Csiky Gergely) Elektronikus változat: Interpopulart Könyvkiadó, Szentendre
3 Sőtér István (szerk.): uo.
4 Tarjányi Eszter: A dzsentri exhumálása. In: Polgárosodás és irodalom, szerk: Alexa Károly, Kölcsey Intézet, Budapest, é. n. 140. o.
5 Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Osiris, Budapest, 1998. 150–151. o.
6 Csiky Gergely: Az Atlasz-család, Franklin-Társulat, Budapest, 1904. I. fejezet (elektronikus változatát olvastam, így csak a fejezeteket tudom megjelölni; bibliográfiában közlöm az elektronikus elérhetőségét)
7 I. m. V. fejezet
8 I. m. I. fejezet
9 Uo.
10 I. m. VI. fejezet
11 I. m. II. fejezet
12 Uo.
13 I. m. VII. fejezet
14 I. m. VIII. fejezet
15 Sőtér István (szerk.): A magyar irodalom története IV. (A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig) Akadémiai, Budapest, 1965. 697. o.
16 Csiky Gergely: Az Atlasz-család, Franklin-Társulat, Budapest, 1904. XIV. fejezet

 

Címkék: irodalom irodalomtörténet harmadév féléves dolgozat csiky gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr1001839717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.