Funkciók József Attilánál

 2010.02.07. 16:16

Kopogtatás nélkül

– féléves dolgozat, teatrológia, 2010. –

 

 

Funkciók játéka József Attila verseiben
 
Él az emberekben egy olyan elképzelés József Attiláról, hogy búskomor volt, sosem nevetett és csak a halálra tudott gondolni – s bizonygatják ezt végül tragikus halálával. Ezzel szemben a legújabb és legteljesebb József Attila Összesről1 egy napfényben hunyorgó, kaján-elmélázó mosolyú arc néz ránk. Hajlok afelé, hogy a búskomorság is csak a kultusz része. Furcsa, kivételes zseni volt (le merem ezt írni!), de tudott vidám, sőt, ironikus és groteszk is lenni, ha kell, márpedig kellett. Akkor írnám alá, hogy az élet helyett inkább a halál érdekelte, ha azokat az élethelyzeteket, amikben nevelkedett, élt, nem humorral fogadja – bár azt hiszem, akkor nem is lett volna ekkora költő belőle.
 
József Attila verseit a művészet funkciói felől közelíteni meg érdekes és gyümölcsöző feladat: olyan tartalmakra bukkanhat az ember, amelyeket addig nem vett észre, elsiklott fölöttük. A műalkotásoknak öt funkciójáról szoktak általában beszélni az arra hivatottak: mágikus, kultikus, politikai, önkifejezési és esztétikai funkció. Természetesen, ezek nem egymástól elszigetelten jelentkeznek, viszont művenként változik, hogy melyik dominál, melyik szorul háttérbe vagy tűnik el egészen. A következőkben teljesen önkényes módon válogattam ki egynéhányat József Attila versei közül, melyekben felfedezni véltem egy vagy több funkciót.
 
a) Mágikus funkció – Ringató, Születésnapomra, Szabados dal
Talán elsőnek furcsának hat ezt a három verset egymás mellé helyezni, viszont a mágikus funkció mindhárom jellemzője – igaz, három különböző formában. A Ringató2 dal, címéből is adódik, hogy altató. Mágikussága nem is szövegében rejlik (bár a mély magánhangzók, a lágy n-ek, l-ek, a pajkos cs-k az első szakaszban elandalítólag hatnak), sokkal inkább a hatos sorok dallamosságában és abban a talán csak a tudatalattiban megbúvó tudásban, hogy a ringatók-altatók mindig hordoztak valami mágikust, ami megóv a gonosztól éjjel (l. a lírai én kívánságát: ha más szeretőre talál is a kedves, „az is ringassa / ilyen ringatással.”).
A Születésnapomra3 a játékos versírás iskolája, a nyelvi játékok példatára. Valósággal magával ragadnak a szakaszok, énekelve skandáljuk, hogy „meglepetés e költemény / csecse / becse”, szólásként idézzük, hogy „Az ám, / Hazám!”, és Horger Antalnak immár epiteton ornas-szává vált, hogy ő a szegedi egyetem „fura / ura”. Van valami a versben a hajdanvolt dalköltők, regösök stílusából, ami könnyen megjegyezhetővé teszi, lejegyezni akkoriban ugyanis nem volt szokás a verseket, dalokat, és ez az, amit én mágikusnak érzek: valami, ami számunkra megfoghatatlan, elérhetetlen, csak érezhető.
A Szabados dal4, József Attila propagandavers-paródiája formája miatt került bele ebbe a csoportba (is). A négy szakasz felező nyolcasban íródott, páros rímelésű, és mindegyik szakasz végén ott áll a refrénként szolgáló „ugy biz édes cimborám” sor. Emellett a sok elképesztő burzsuj-kivégzési módszer inkább ironikus-gunyoros, mintsem félelmetes.
 
b) Kultikus funkció – Óda, Kopogtatás nélkül
Szándékosan a szerelmet emeltem a kultusz-gyártás témájának, hiszen a politikáról majd későbben beszélek. Kétségtelen, hogy ebben a két versben a költő hihetetlen magasságokba emeli a szerelmet és magát a kedvest – a nőt, mondhatnánk, és tulajdonképpen valóban őt, fizikailag, de az érzelmeket tekintve én nőként is ugyanúgy átérzem. A női test csodálata az Óda5 negyedik részében a legerősebb:
 
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
 
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
 
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.”
 
Az idézet folytatódhatna, hiszen továbbra is a testről beszél a lírai én, de oly módon, hogy ettől nem földhözragadtnak vagy durvának érzem, ellenkezőleg, a testiséget érzem megemeltnek, kiragadottnak a mindennapokból, és ebben látom a kultikusságot. A testiség, fizikalitás elvonttá, éterivé, transzcendenssé válik a szövegben. Ugyanakkor, épp emiatt, nőként is átélhető ez a transzcendencia, a szerelemnek, szenvedélynek ez a természetfelettisége, s ez szövegszinten is megjelenik:
 
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
(...)”
 
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
 
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)”
 
A Kopogtatás nélkül6 nem feltétlenül a szerelemről szól, szólhat barátságról is – mindenképpen ember-ember közötti kapcsolatról. Pontosabban: ember-ember közötti nagyon mély, nagyon szoros kapcsolatról. Erre legjobban az utolsó szakasz erősít rá (már magával azzal a ténnyel is, hogy ismétel, de nem csak):
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.”
A kultikusságot abban a feltétlen és teljes odaadásban érzem, ami mögött meghúzódik az ember azon vágya is, hogy tartozzék valahová, ám ennek nem az agresszivitása, hanem a fájdalma tör elő az utolsó szakaszban. Az, ahogyan a lírai én beszél a kapcsolatról, azt mutatja számomra, hogy erre az érzésre mindent feltenne. És ez már maga kultusz.
 
c) Politikai funkció – Favágó7, Szocialisták8, Szabados dal
Mindig érdekes kérdés, hogy egy művész milyen szinten vállal részt a politikában. A párt- és aktuálpolitikára gondolok itt, hiszen gondolatainkkal, megnyilatkozásainkkal, egész létünkkel valamiféle politikai álláspontra helyezkedünk. Van, mikor azt vallom, a művész ne foglaljon állást politikai irányelvek mellett, inkább értékrendszerek mellett; van, mikor arra gondolok, hogy hisz aki közéleti szerepet vállal, óhatatlanul belekeveredik az aktuálpolitikába is. József Attila nem rejtette burkolt célzásokba véleménynét, húszas évek végén, harmincas évek elején írt verseiben kemény programversekre ismerünk. A Favágó9 és a Szocialisták10 egyértelműen propaganda-vers, a tőkés társadalom, a kapitalisták ellen szól, valamit programot is ad:
Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...
 
Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!”
(Szocialisták)
A Szabados dal viszont, bár nagyjából ugyanekkor íródott, mint már említettem, inkább paródia, mintsem komolyan veendő kiáltvány. Számomra a költő (lírai én?!) ezzel is állást foglal: szépek a szocializmus elképzelései, de a gyakorlatban megvalósíthatatlanok; aki erre törekszik, óhatatlanul nevetséges lesz.
 
d) Önkifejezés, önmegvalósítás – Ars poetica, Eszmélet, József Attila11, Születésnapomra, (Le vagyok győzve...)
Azt gondolom, hogy egy alkotó embernek minden alkotása önkifejezés és/vagy önmegvalósítás. És azt gondolom, hogy ez a természetes. Ezt a néhány verset azért emeltem ki a többi közül, mert ezekben érzem ezt a funkciót a legerősebbnek (valószínűleg nem véletlenül jutottak ezek legelőbb eszembe).
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?” – indítja Ars poeticáját12, kimondva ezzel, hogy saját útján jár, saját érték- és világrend szerint. Nem érdekli, hogy mások mit hogyan gondolnak, tesznek („Más költők – mi gondom ezekkel?”), nem aszerint akar élni és cselekedni, hanem a saját normái szerint, ami, lássuk be, nem csekélység: „A mindenséggel mérd magad!”. Sokszor elhangzik ez a mondat, sokféle szövegkörnyezetben, és gyanítom (bár biztosat természetesen nem tudhatok), hogy a költő sem állt messze attól, ahogyan értelmezzük: az abszolút értéket kell szem előtt tartani, akkor is – vagy éppen azért – ha nem elérhető. Ebben látom az ő saját világát, melyben nem enged kompromisszumokat magának. Az Eszmélet13 tizenkét szakaszában (etűdjében) ezzel szemben sokkal árnyaltabb, ugyanakkor kidolgozottabb a világképe és a saját léte, lénye, lényege ebben. Azért nevezem etűdöknek őket, mert egy-egy pillanatnyi kis momentumot ragadnak ki a valóságból, és teszik magukévá, teszi a beszélő magáévá, elmondva, hogy milyennek érezte a rendet (erre majd bő másfél év múlva válaszol a Levegőt!-ben: „Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.”14), hogy milyen a ma, hogy mitől lesz szabad az ember, s mitől ember, hogy mi a boldogság s végül: hogy hol van neki helye ebben a világban – „s én állok minden fülke-fényben, / én könyöklök és hallgatok”. Kicsit mindenható-attitűdből fakadónak érzem ezt az utolsó sort, mellyel azonban kétségtelenül biztosan elhelyezi magát a világban.
A József Attila15 magáról, magának szól, mégis inkább hozzánk. Hihetetlenül finoman ragadja meg a mondanivalót: törődjetek szellemi-lelki önmagatokkal, hogy boldogan élhessetek a földön, és örülhessetek az életnek:
 
József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól
örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez,
mégiscsak másért örülünk neki
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se
gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek
és épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak,
én a pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a
szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.16
 
Ez a József Attila megint csak nem az, aki búskomor és halál-vágyó. Ez a József Attila bizakodó, szépet váró, és, ami az előző verseivel ellentétes: alázatos is. Alázatos magával, az anyjával, velünk, a világgal szemben. Ez is hozzátartozik ahhoz a képhez, amit ő magáról megalkotott, s úgy vélem, hogy a címadásból következően nem is lényegtelen ez a szelete annak a képnek. A már említett Születésnapomra pedig még tovább finomítja, látni engedi, ahogy a költő kigúnyolja saját magát, azzal együtt, hogy itt is megjelenik a költő mint megváltó kép (jellemzője József Attila énképének):
„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”
Az utolsónak említett (Le vagyok győzve...)17 is erre a szerepre erősít rá, s beemeli a munkába való menekülést, a meg nem értettséget, kitaszítottságot, bűn nélküli bűntudatot (melyek mind velejárói a József Attila-i költészetnek, de ennek a dolgozatnak a kereteit meghaladja részletesebb kifejtésük). A világban élni világonkívüliként, legyőzöttnek lenni győző nélkül a teljes kirekesztettséget, egyedüllétet sugallják. Méltó folytatása szememben ez a vers a jó négy évvel korábban született Reménytelenül18 első részének.
 
Le vagyok győzve, (győzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam.
Úgy leszakadtam minden más világról,
ahogyan lehull a gyümölcs az ágról.

 
Szurkálnak, óvnak tudós orvosok,
irnak is nékem, én hát olvasok.
S „dolgozom”, imhol e papírhalom –
a működésben van a nyugalom.

 
Én állat volnék és szégyentelen,
nélkületek, kik játszotok velem -
Köztetek lettem bolond, én a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges.

 
e) Esztétikai funkció – Ars poetica, Óda
Ez az a funkció, amit talán csak a legelvontabb elméletgyártók emelnének ki külön. Hiszen egy műalkotás csak akkor ér valamit, ha esztétikailag is megragadható, legyen az szép vagy rút, idilli vagy groteszk. Amiért ezt a két verset itt külön is megemlítem nem az, mintha a többi nem tenne eleget ennek a követelménynek, hanem részben amiket már elmondtam róluk: az Ars poetica esetében az írói programként meghirdetett szépség, amit az értelem győzelmében lát a beszélő, az Ódában pedig a nő, a test, a szerelem szépségének dicsérete.

 
Úgy érzem magam, mint aki ajtóstul, kopogtatás nélkül ront a házba, s onnan összekapkod, ami éppen a kezébe akad. A funkciók játékait vizsgálni József Attila költészetében korántsem egy ilyen méretű dolgozat témája, jelen írás csak felületes próbálkozás, ami a legjellemzőbbnek vélt példákkal próbál rámutatni a problémára. Éppen ezért választottam azt az utat, hogy a különben egymás mellett, együtt és egymást kiegészítve létező funkciókat külön-külön tárgyaljam a versekben, kiemelve egyúttal a közös pontokat is. Zárásként s mintegy összefoglalásaként mindannak, amit eddig elmondtam ismét csak József Attilát hívom segítségül, egy olyan szöveggel, melyben minden benne van:

 
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.19

 

    
Irodalom
József Attila összes versei. Budapest, Osiris Kiadó, 2006.
 
 
1József Attila Összes Versei. Osiris, 2006.
2I. m. 283. oldal
3I. m. 491. oldal
4I. m. 270. oldal
5I. m. 381. oldal
6I. m. 242. oldal
7A „Vágom a fát hűvös halomba...” kezdetű
8A Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...” kezdetű változat
9I. m. 315. oldal
10I. m. 335. oldal
11A „József Attila, hidd el...” kezdetű
12I. m. 477. oldal
13I. m. 397. oldal
14I. m. 435. oldal
15I. m. 198. oldal
16A vers tördelése kiadásonként eltérő, én a bibliográfiában megjelölt Osiris-kiadvány szedésmódját követtem.
17I. m. 517. oldal
18I. m. 374. oldal
19Két hexameter. I. m. 464. oldal

 

Címkék: irodalom elemzés józsef attila féléves dolgozat másodév teatrológia

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr531739566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.