Jaték a kastélyban

 2010.01.10. 20:52

Molnár Ferenc dramaturgiája Játék a kastélyban c. művében

(Gajdó Tamás műve alapján)

– szemináriumi dolgozat, 2009–

 

 

A Játék a kastélyban maga is játék, színház a színházban, sőt, ezen is csavar egyet a szerző, és a szereplő színházi emberek azt játsszák, hogy színházat játszanak, a valóság elfedése érdekében. A francia bohózatíróktól átvett (és továbbfejlesztett) piéce bien faite-ek stílusában írt darabok közül ez, a művészdámák csoportjába tartozó az egyik legsikerültebb Molnár művei közül, ahol a jól megcsinált darabok szinte minden alkotóeleme és jellemzője bravúros pontossággal szolgálja a jelenetekben sorozatosan feltűnő kisebb, és a nagyjelenet és utolsó felvonás csattanóit.
 
A XIX. század második fele majd a századforduló és a XX. század első évtizedeinek újfajta társadalma újfajta drámát várt el a szerzőktől, amelyekben saját világát látta viszont, saját környezetét (nem meglepő, hogy a szóbanforgó dráma helyszíne egy kastély egy üdülőhelyen), saját problémáit, saját mindennapjait, természetesen megszépítve, mulatságossá de nem nevetségessé téve. Almási Miklós szerint „A fordulat lényege: olyan drámatípust találni, mely a polgári élet látszatvilágát tagadja ugyan, ám lényegileg igazolja.”1 Ez a drámatípus azonban (illetve éppen ezért) nem épített fel teljes világot, így nem is lehetett hiteles. Célja azonban mindenekelőtt a szórakoztatás volt, és ennek maradéktalanul meg is felelt. „A jól megcsinált darabok dramaturgiája a színjátéknak, az előadásnak azon összetevői közé tartozik, amelyek segítségével a színjátékszöveg (a színmű) totálissá válik. Hiszen a mesterien felépített dialógusok, a raffináltan mozgatott szereplők, a csattanós felvonásvégek, a véletlenek különös szerepe nem a dráma (a színmű) terében kap hangsúlyt, hanem az előadást segíti, a befogadót „löki át” azokon a buktatókon, amelyeket a dráma tartalmaz.”2
A Játék a kastélyban összesen hét megjelenő szereplője közül négyet nevezhetnénk a darab főszereplőinek, különböző szempontok szerint. Hiszen Gál, Turai és Ádám mindenképpen azok, így azonban, Ádámon keresztül Annie is főszereplővé válik. Tekinthetjük csupán Ádámot is főszereplőnek, hiszen a darab cselekménye körülötte forog, a játékra miatta lesz szükség. Lehetne azonban csupán Turait is főszereplőnek nevezni, rá azonban a szerző egy másik fő szerepet oszt: a rezonőrét. Azt hiszem tehát, hogy szűk értelemben Ádám Albert a főszereplő, de mivel ő és két „pótapja” összetartoznak, tágabb értelemben mindhárman főszereplők.
Annienak érdekes szerepet szán Molnár: a bonyodalmat ő okozza, de nem oldja meg, vagyis nem főszereplő, Ádámhoz és a két íróhoz való viszonya miatt nem tekinthetjük csak kizárólag mellékszereplőnek sem. Nem úgy, mint a darab további három szereplőjét, Almádyt, a titkárt és a lakájt. Almády szintén okozója a bonyodalomnak, viszont az író, szócsövén, a rezonőrön keresztül teljesen perifériára szorítja. Gondoljunk csak arra a jelentre, amikor először mondja el neki, hogy mindent hallottak az éjjel:
ANNIE: Üljön le.
TURAI: Majd leül. Őérte nem kár.”3
A „Sardou-darabot” is úgy írja meg, hogy Almádynak kegyetlenül nehéz szövege legyen, és azon kívül, hogy megteszi, amit Turai ráró, semmi szava nincsen. A mellékszereplőknek egyébként a jól megcsinált darabokban fontos szerepük (amellett, hogy a nézőt elkápáztassák, és hogy a poénok egy részére lehetőséget teremtsenek), hogy az előzményeket, a felvonások közötti időben történteket megtudhassuk a segítségükkel. A lakáj ez esetben információkkal szolgál Turainak (és ezáltal nekünk) a kastélyban azelőtt történtekről, hogy ők megérkeztek volna, míg ugyancsak az ő beszélgetésükből derül ki, hogy Turai egész éjjel dolgozott. Egyes poénok szintén Dvornicsek Jánoshoz köthetők, például hogy Turai nem tudja megjegyezni a nevét, vagy hogy a citrom (itt elsődlegesen Almádyra utal) a legkülönbözőbb helyzetekben válik egy-egy poén részévé. A titkár a legjelentéktelenebb szereplője a darabnak, inkább amiatt van rá szükség, mert valakinek mégiscsak meg kell rendeznie azt az estet.
Konvencionális színpadi szerepkör a rezonőré. A francia klasszikus dráma bizalmasának (Confident) rokona.”4 – írja Gajdó munkájában. A rezonőr valójában a szerző szócsöve, ő a mindentudó a darabban, ő old meg minden problémát, ő vonja le az erkölcsi tanulságot. A Játék…-ban, mint már említettem, Turaié a rezonőr szerepe. Tulajdonképpen az első pillanattól kezdve ő irányítja a cselekményt. Az első felvonás elején ő indítványozza, hogy „mutatkozzanak be”, hiszen így sokkal egyszerűbb (lenne) egy színdarabot elkezdeni. Ő veszi kezébe az irányítást akkor is, amikor meghallják a szomszéd szobából Annie és Almády párbeszédét, és onnantól kezdve minden úgy történik a darabban, ahogyan ő akarja. A legmesteribb ebben, hogy a két színészen kívül ezt senki sem tudja, úgy tűnik, mintha a legtermészetesebben történnének így a dolgok, holott minden esemény mögött Turai áll és ő mozgatja a szálakat.
A szereplők bemutatására már tettem célzást, mégis külön ki kell térnem rá, nemcsak azért, mert Gajdó elég terjedelmes fejezetet szentel neki. „Molnár Ferenc már legelső művében sem másolja a franciákat. A doktor úr szereplőinek bemutatása ugyan rokon a piéce bien faite-nél megismert módszerrel, de sokkal eredetibb, sőt ebből a szituációból egy sor komikus helyzet is adódik (…)”5 Ugyanígy van ez a tárgyalt darabban is, csakhogy itt szintén csavar egyet rajta a szerző. A három férfi bejön a szobába, némán, leülnek egy asztal köré, némán, a szerzői utasítás szerint Igen nagy, majdnem kínos szünet”6. Azután következik Turai ötlete, hogy minden drámának úgy kellene kezdődnie, hogy a szereplők saját magukat mutatják be. Úgy tűnhet, hogy Molnár ezzel megúszni szerette volna a szereplők bemutatásának nehézségeit, de ez nem így van, hiszen mire odáig eljutunk, hogy Turai bemutatkozzon, legalább annyit már biztosan tudunk, hogy ő maga drámaíró, valamint azt is, hogy Ádám nem az („Az nehéz is lehet”7). Ugyancsak figyelemre méltó, ahogyan az előzményeket ismerteti: egyrészt a bemutatkozásnál megtudunk egyet s mást az előzményekről is, majd Turai különböző párbeszédeiből Gállal, a lakájjal, Annieval és Almádyval. A néző informálása miatt van erre szükség, mégsem erőltetettek vagy fölöslegesek ezek a jelenetek.
A véletlen fordulat sok drámában játszik fontos szerepet a végkifejlet felé vezető úton, de a vígjátékokban, bohózatokban szinte elengedhetetlen. „A vígjátéki alapszituáció, amelyik gyakran félreértés, nem is jöhetne létre véletlen nélkül. A cselekmény bonyolítása közben a félreértések fokozása ismét a véletlenek számát szaporítja.”8 A vélt vagy valós véletlen az, amely továbbviszi a cselekményt, ugyanakkor a komikumot is ez adja. Bár az nem véletlen, hogy Ádám pont az Annie szobája melletti szobát kapja meg (erre Turai is, Gál is tesz utalást, hogy nagy protekcióval sikerült), az véletlen, hogy meghallják az Annie és Almády közötti párbeszédet, és már maga az is véletlen, hogy Almády is a kastélyban tartózkodik. Bár az, hogy Annie-ék „valójában” nem beszélgettek, hanem darabot próbáltak a szomszédban éjjel, nem véletlen, hármukon kívül a többi szereplő számára ez is annak tűnik.
Egyik legnagyobb feladata a színműírónak, hogy hogyan tudja feltűnés és az erőltetettség látszata nélkül színre léptetni és eltávolítani a szereplőit. Erre több módszer is van, különösen a jól megcsinált darabokat és íróikat érte az a vád, hogy szereplőik csupán papírmasék, úgy mozognak, ahogyan az írói szándék ezt megkívánja.9 A Játék a kastélyban ebből a szempontból egyszerű, hiszen nincsen sok szereplő, aki mégis van, azokat egy idő után Turai igazgatja, így pedig nem tűnik úgy, mintha a szerzői önkény mozgatná őket. A második felvonás vége pedig ismét Molnár nagyszerű mesterségbeli tudásáról árulkodik, éppúgy, mint az első felvonás elején:
TURAI: Hát kérem. Tegnap, mikor megjöttünk, azt mondtam: milyen nehéz egy darabot elkezdeni. Most azon tünődöm, milyen nehéz egy felvonást befejezni.
GÁL: Gyere inkább enni.
TURAI: Ne viccelj. Ez most nagyon izgat engem. Vegyük például megint a mi esetünket. Mi most egy katasztrófa után vagyunk. De hála Istennek, kiálltuk, összeszedtük magunkat. Elhatároztuk, hogyan fogunk viselkedni, most egy kicsit fellélekzettünk. A felvonásnak tulajdonképpen vége. Hát ha ez itt most megint színpad volna és ez a három figura valami darabban állna itt, ezek után az események után - hogy végeznéd be ezt a felvonást?
GÁL: Hát be van végezve!
TURAI: Igen. De mielőtt a függöny lemegy, a legvégére még kell valami. Úgynevezett felvonásvég. Egy érdekes, izgató perc. Egy csattanó! Egy felvonásvég! Felvonásvég! Legyen befejezve és mégse legyen vége. A publikum érdeklődése meglepő módon legyen felfüggesztve. Na, kedves pajtás, annyi sok darab híres társszerzője! Hogy fejeznéd te be ennek a mi szomorú esetünknek ezt a... hogy úgy mondjam, második felvonását?
(…)
TURAI: Kérem! Hallgatást parancsoló mozdulatot tesz. Halotti csend. Amit én most itt végre ki fogok mondani, az valószínűleg mindnyájunk, mind az ötünk élete további folyására döntő jelentőségű lesz. De hát most már el vagyok szánva! Ünnepélyesen. Kedves Annie! Én önt ezennel... Abbahagyja. Halotti csend. Aztán nagyon egyszerűen, Gálhoz. Ez csak érdekes pillanat?
GÁL: nagyon izgatottan. Igen. Nos?
TURAI: nagyon egyszerűen. Hát... most menjen le a függöny! mosolyogva nyujtja karját Annienak... tudniillik felvonásvégekről vitatkoztunk... lassan a bejáratajtó felé vezeti Anniet, mialatt a megrémült társaság fellélekzik... hogy hogyan kell a legegyszerűbb eszközökkel érdekes felvonásvéget csinálni...”10
Így tehát megvan az elengedhetetlen csattanós felvonásvég, ami a nézőket éppen úgy izgalomban tartja, mint a szereplőket, hiszen hiába tudjuk, hogy Turai elsimított, illetve el fog simítani mindent, az idézett felvonásvégben éppen ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Ez pedig a egyenesen kalauzolja a darab cselekményét és minket, olvasókat-nézőket a nagyjelenet felé, melyben Ádám számára bebizonyítják, hogy csak félreérésről van szó, és nem hűtlenségről. A Turai által mesterien megírt, Sardou-nak tulajdonított darab (dráma a drámában), valamint az egész cselekmény, amelyen keresztül idáig jutunk, Gajdó szerint a drámaírás iskolájának is tekinthető.11 Molnár itt tehát kissé szerénytelenül kiszól a darabból: így kell drámát írni! Mint ahogyan Gajdó írja: „Így Turai akár bejelenthetné a főpróba előtt azt is: Uraim, íme így kell nagyjelenetet szerkeszteni!”12 (és tudvalevő, hogy a rezonőr, melynek szerepét Turai betölti, a szerző szócsöve).
Molnár Ferencet rengeteg vád érte drámaírói pályája során, egyet azonban sohasem tagadtak: remek dialógusíró tehetségét.”13 Gál nemegyszer jegyzi meg, hogy Turai milyen remek aforizmát mondott éppen, de a két író párbeszédei különben is remek szócsaták. Ismétlődő, Gajdó által is kiemelt14 elem a darabban a már említett citrom, amely kulcsfontosságú szerepet kap. Almády először magát nevezi kifacsart citromnak, ami önmagában is komikus, aztán ez egészen a mű végéig rajta marad (Turai később már a gyermekeit is kis citromoknak nevezi). Előbb Gál utal rá, majd másnap Turai ezzel teszi egyértelművé Annie és Almády számára, hogy hallotta az éjjeli beszélgetésüket. Helyzetkomikum is adódik a citrommal: másnap reggel a lakáj citromot is hoz a reggelihez, amit Turai mérgesen hajít ki az ablakon.
Molnár a Játék a kastélyban-nal, mint még néhány felülmúlhatatlan drámájával bepillantást enged abba a világba, ami a XX. század elejét jellemezte, abba, hogy akkor min és hogyan mulatott a pesti polgár. És amellett, hogy vígjátékai ma is élvezhetőek, drámaírói bravúrjai, melyekkel műveit megalkotta, mindenképpen nagy érdeme.
 
Bibliográfia
 
Gajdó Tamás: Molnár Ferenc dramaturgiája és előzményei. Kiadatlan kézirat, 1987.
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Elektronikus változat (http://mek.niif.hu/00900/00959/00959.htm)
1 Almási: A drámafejlődés útja. Idézi Gajdó: Molnár Ferenc dramaturgiája és előzményei. 9–10. o.
2 Gajdó: i. m. 11. o.
3 Molnár: Játék a kastélyban. Elektronikus kiadás (hivatkozás a bibliográfiában)
4 Gajdó: i. m. 24. o.
5 Gajdó: i. m. 36–37. o.
6 Molnár: Játék a kastélyban. Elektronikus kiadás (hivatkozás a bibliográfiában)
7 Uo.
8 Gajdó: i. m. 43. o.
9 Gajdó: i. m. 46. o.
10 Molnár: i. m.
11 Gajdó: i. m. 67. o.
12 Uo.
13 I. m. 77. o.
14 I. m. 86. o.

 

Címkék: irodalom elemzés molnár ferenc féléves dolgozat teatro elsőév teatrológia játék a kastélyban

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr261662176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.