Objektivitás és/vagy szubjektivitás szerepe a tömegkommunikációban

– féléves dolgozat mesterin, 2009 –

 

 A tömegkommunikáció mindig valamilyen médiumon keresztül történik, és rendszerint professzionális kommunikátorok irányítják. Jellemzője, hogy szervezett, intézményesült és tömeges formában zajlik.1 Hagyományos formájában egyirányú, a közönségnek nincsen módja a visszacsatolásra, de a technika fejlődésével ez utóbbi is mindinkább lehetségessé válik.

A tömegkommunikációs eszközökön keresztül terjedő információk egy részétől (a nagyobbik részétől) az ember objektivitást vár el, jogosan, hiszen nem valakinek a véleményére, hanem magára a tényre kíváncsi. Van azonban olyan műfaja a tömegtájékoztatásnak, amely éppen szubjektivitása révén hat, éppen az adja meg jelentőségét.
 
 
Az objektivitás szerepe
Objektívnak a megismerést akkor nevezzük, ha szigorúan a tárgyra irányul, és mentes az érzelmi és más elfogultságoktól. Az ismeret pedig akkor objektív, ha mint a megismerési folyamat eredménye csakugyan rendelkezik az objektivitás említett kritériumaival. Az objektivitás mint módszertani elv pedig megköveteli, hogy a megismerő alany az objektivitásra törekedjen, mert a megismerés kettős célját, az igazsághoz való közeledést, ill. a tévedéstől való tartózkodást, csak így érheti el.2
A tömegkommunikációs műfajok közül csupán három van, amelyet határozottan objektívnek nevezhetünk: a hír, az információ és a tudósítás, átmeneti műfajként ide sorolható még esetleg a riport. Az első háromnál elengedhetetlen követelmény az objektivitás, a minden féle személyes vélemény, hang kizárása. Szubjektív hír nem létezik, ha az, akkor már nem hír.
Az olvasókat bizonyos eseményekről tájékoztatni kell, illetve az olvasó ezt elvárja, ahogyan azt is, hogy a tájékoztatás részrehajlásmentes legyen, a tényeket tárja fel. A hír bármelyik fajtája és a kis és nagy infó szárazon, szinte csak címszavakban számol be a legfontosabb, legújabb eseményekről. Az objektivitásnak itt nagy szerepe van, hiszen a világ eseményeit kell ismertetni az olvasóval, rábízva, hogy hogyan ítéli meg. A tudósításnál nagyobb a veszély, hogy az újságíró szubjektívebb hangot üt meg. Itt szintén az a szerepe az objektivitásnak, hogy az olvasókkal egy bizonyos eseményt minden oldalról megismertessünk, anélkül, hogy állást foglalnánk vagy az olvasó állásfoglalását befolyásolnánk. Egy jó tényfeltáró riport szintén ilyen jellegű, bér nem tartozik a kizárólag objektív műfajok családjába, mivel egy dolgot minden, de legalább is a lehető legtöbb oldalról körüljár, és célja nem az, hogy valamelyik oldalnak igazat adjon, hanem hogy az olvasókkal megismertesse az ügyet.
A tömegkommunikációban az objektivitásra leginkább a hitelesség miatt van szükség. Minden sajtóorgánum arra törekszik, hogy minél nagyobb legyen az olvasottsága-nézettsége, ezt pedig azzal érheti el, ha a közönsége megbízik hitelességében. Ebből a szempontból nagy szerepe van az objektivitásnak, hiszen nem lehet elfogult vagy részrehajló a tájékoztatás. Kérdéses viszont, hogy ez az ideális objektivitás mennyire megvalósítható.
 
Az objektivitásdoktrína3
Az újságírás angolszász modelljét jellemzi, olyan orgánumok nevéhez kötődik, mint például a New York Times vagy a BBC. Azt jelenti, hogy az újságírót munkája során nem befolyásolhatják nézetei; politikai és morális kérdésekben nem foglalhat állást. Az eseményeket tárgyszerűen, pontosan, kiegyensúlyozottan és igazságosan kell bemutatnia. Feladata az olvasó tájékoztatása, nem a meggyőzése; a valóságot csupán tükrözi, de nem alakítja. Mindennapi értelemben a pusztán tényközlő, korrekt adatokkal operáló információközlést értjük rajta. Hívei szerint a világ és a valóság megismerhető és rögzíthető.
 
Az objektivitást veszélyeztető tényezők – az objektivitásdoktrína csapdái4
Az objektivitás a hírközlés, főként a politikai hírközlés elengedhetetlen követelménye. Ennek ellenére nem működik, nem működhet maradéktalanul, hiszen számos torzító mechanizmus játszik közre az objektivitásra törekvő hírközlés során. Már maga a témaválasztás sem lehet objektív, mert az, hogy valaki miről ír és miről nem, már önmagában a személyes nézeteit tükrözik. Ugyanakkor a közönség vélt elvárását kielégítendő a sajtó egy idő után bizonyos tényeket felülreprezentál, így már nem kiszolgálja, hanem irányítja a közvéleményt. Sőt, maga az, hogy egy újságíró jelen van egy bizonyos eseményen, torzíthatja, befolyásolhatja az eseményeket.
 
Az objektivitás szerepe tehát az elfogulatlan tájékoztatás és a hitelesség, ellenőrizhetőség, ez azonban nem teljesíthető minden körülmények között.
 
 
A szubjektivitás szerepe
Ellentétben a hírrel, tudósítással, vannak olyan sajtóműfajok, amelyek éppen szubjektivitásuknak köszönhetik hitelességüket. A vezércikk, kommentár, jegyzet, kritika, glossza akkor érdekes és akkor jó, ha az írója véleményét vállaltan és világosan tükrözi. Ezeket a műfajokat általában a szerző neve fémjelzi, és az olvasók amiatt olvassák vagy nem olvassák el, hogy mennyire megbízható számukra az illető szerző. Fontos tényező ez az újságírásban, hiszen bizonyos dolgokról nem lehet objektíven beszámolni, tehát a szubjektivitásnak vállaltnak kell lennie.
A szubjektív kifejezésnek több szerző szerint két értelme van, és ennek megfelelően kétféle szubjektivitásról beszélhetünk. Az egyik értelmében az objektív ellentétét kell érteni rajta, a másikban valami olyasmit, ami az ítélettel függ össze, vagyis ez utóbbi használatával egy megítélésbeli szubjektivitásra utalunk. A két értelem közötti határvonal nem túl széles, azonban mégis megvonható. Az utóbbi értelemben vett szubjektív nem az objektív ellentéte, hiszen olyan dolgokra vonatkozik, amelyeket illetően egyáltalán nem beszélhetünk objektivitásról. Az első értelemben azonban valami olyasmit kell értenünk rajta, amivel kapcsolatban jogos az objektív használata, mégis az ezzel való szembenállást kívánjuk hangsúlyozni.5
Így tekintve tehát a szubjektivitásra a szerepét is kétféleképpen ítélhetjük meg. Ha az objektivitás ellentétpárjaként tekintünk rá, akkor félrevezető lehet, illetve nem a maradéktalan, pártatlan tényközlést szolgálja. Másik értelemben viszont épp a megismerés szubjektumokhoz kötöttsége miatt van nagyon fontos szerepe. Van ugyanis egy hír, melyről a sajtó beszámol, de ha nem érint közelebbről, vagy nem vagyok jártas a témában, nem fogok, vagy nem tudok állást foglalni. Ha azonban ugyanarról a témáról egy glosszát vagy jegyzetet olvasok, mivel ott személyes véleménnyel állok szemben, valakinek az érveivel vagy ellenérveivel, számomra, olvasó számára is sokkal könnyebb egyetérteni vagy elutasítani az olvasottakat–hallottakat–látottakat, hiszen egy ugyanolyan szubjektummal találkozom, mint amilyen én vagyok.
Könyv- vagy színházi kritika esetében szintén nagy szerepe van a szubjektivitásnak, és ez szintén a megismerésbeli, az objektívval szembe nem állítható szubjektivitás. Ebben az esetben válik nagyon fontossá, hogy ki írja az adott publicisztikát. Számít a szakmai elismertsége és számít az olvasó személyes hozzáállása is. Természetesen a jó szakember ítéletében könnyebben megbízik bárki, de a kritika mégiscsak személyhez kötött, személyiségfüggő már maga az is, hogy valamiről ír-e az illető kritikát vagy sem. Viszont nem kell elismert szakembernek, elég „csak” prominens (közéleti) személyiségnek lenni ahhoz, hogy szavahihető legyen valaki (a tömegkommunikáció szaknyelvén ezt a személyt nevezik véleményvezérnek). Itt válik nagyon fontossá a szerző személye, hiszen sok esetben az olvasó azért olvas el valamilyen publicisztikai írást, mert ad a szerző véleményére. A szubjektivitásnak tehát ilyen esetben nagyon nagy a szerepe, és ez különösen igaz az olyan írásokra, amelyek a véleményformálást célozzák meg.
 
 
Az objektivitást és szubjektivitást a tömegkommunikációban nem lehet egymással szembe állítani, viszont az újságírónak tudnia kell, hogy amit ír, azt milyen eszközökkel írhatja meg. A tájékoztató jellegű újságírásnál (legyen az hagyományos vagy elektronikus média) az objektivitásnak kell nagyobb szerepének lennie, hiszen a cél az olvasók pártatlan informálása. Természetesen nem szabad abba a hitbe ringatnunk magunkat, hogy ez teljességgel sikerülhet, viszont erre kell törekedni. Az olvasók véleményformálását irányítani vagy manipulálni akaró írások (legyenek azok egyszerű széljegyzet- vagy akár kampány-jellegűek) viszont óhatatlanul szubjektívek és azoknak is kell lenniük. Csak akkor hathatnak igazán, ha szerzőjük vállaltan áll ki valami mellett vagy ellenében, és nem is szabad azt az illúziót kelteniük, hogy objektívek lennének a témában, ez ugyanis a fogyasztó félrevezetését eredményezné. Paradox helyzet, hogy mindkét fajta írásnak a hitelesség szempontjából van fontos szerepe a tömegkommunikációban, a hitelesség pedig a legfőbb fokmérője a jó újságírásnak és tömegtájékoztatásnak.
Bibliográfia
 
Bajomi-Lázár Péter: Média és Társadalom. Budapest, Antenna Könyvek, 2008.
Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia – az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet enciklopédiája (http://ktnye.akti.hu/)
Magyar Virtuális Enciklopédia – a MTA Filozófiai Kutatóintézete gondozásában. (http://www.enc.hu/enc.htm)
1 Magyar Virtuális Enciklopédia (hivatkozás a bibliográfiában)
2 Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia (hivatkozás a bibliográfiában)
3 A Magyar Virtuális Enciklopédia vonatkozó szócikke alapján (hivatkozás a bibliográfiában)
4 Bajomi-Lázár: Média és társadalom. 70–74. o. (Az objektivitásdoktrína csapdái)
5 Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia (hivatkozás a bibliográfiában)

 

Címkék: újságírás tömegkommunikáció féléves dolgozat mesteri elsőév massmedia

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr521509406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.