Szigligeti és a társadalom

 2009.06.21. 18:55

 

Társadalomábrázolás Szigligeti Ede Liliomfi című színművében
 
– féléves irodalomtörténet dolgozat, 2007 –
 
Magyarországon rendszeres színházi élet csak a reformkorban, az állandó színházak megteremtése után indulhatott meg. A színműírásban az úttörő Kisfaludy Károly volt, nyomán több magyar író, költő érezte hazafias feladatnak drámát írni. Majd később, Czakó Zsigmond, Obernyik Károly és társaik megteremtik a társadalmi drámát. Szigligeti Ede (1814-1878) Kisfaludy kezdeményeinek folytatója, s miután évtizedekkel túlélte kortársait, a forradalom utáni magyar drámairodalom és színházi élet legkiemelkedőbb alakja lett. Színházban is, drámában is előkészíti azt a század végi fellendülést, amelyet a színházi kultúrában Paulay Ede, drámaírásban Csiky Gergely képvisel.[1]
Gyulai Pál, kortársként így jellemzi Szigligetit (1874 körül):
„A Nemzeti Színház, sőt általában a magyar színházak műsora húsz-huszonöt év óta sokat változott. (…) Csak Szigligeti nem szenvedett csorbát. Termékenységével, sikereivel folyvást uralkodik a magyar színpadon, s műveit most is annyiszor vagy még többször játsszák, mint ezelőtt huszonöt évvel. Leszorult műveit újakkal pótolta, bukásait sikereivel feledtette. Innen-onnan negyven éve, hogy a drámaírói pályára lépett. Csakhamar a közönség kedvencévé vált, s háttérbe szorította legnépszerűbb elődét, Kisfaludy Károlyt. Azóta folyvást megtartotta a helyét. (…) Aki költészetnek csak egy nemére szorítkozik, sokkal biztosabban megleli az illető forma szerinti uralmat, s könnyebben kap új kedvet újabb tárgyhoz, bár ki van téve annak, hogy gyakran ismételje magát, s formai készségénél fogva könnyű dolgozásra ragadtassék. Szigligeti se kerülte ki ez örvényt.”[2]
Ám ennek ellenére kedvelt szerző maradt, s bár műveinek színvonala nagyon egyenetlen, néhány darabja, így például a Csikós és a Liliomfi irodalmi mértékkel mérve is maradandó alkotás.[3] Dolgozatomban ez utóbbival foglalkozom, nem annyira a vígjátéki formára figyelve, inkább a darab társadalomtörténeti vonatkozásait emelve ki.
 
A Liliomfi (1849.) c. színművet hol társadalmi vígjátékként hol a népszínművek közötti bohózatként próbálták besorolni. Véleményem szerint az előbbi kategória inkább ráillik (kötetben is így jelent meg), mert bár könnyeden, nem törekedve nagy mélységekre, mégis érzékelteti a szerző a kor társadalom-képét.
 
A cselekmény banális, a bonyodalom oka egy beteljesülhetetlen szerelem. Szilvai Gyula, álnevén Liliomfi, a híres-hírhedt színész Kamilla házában száll kolozsvári tartózkodásuk alatt, s a vénkisasszony beleszeret a fiatal színészbe. Liliomfinak azonban Kamilla neveltje, Mariska tetszik, akiről nem tudja, hogy gyámapjának, Szilvai Tódornak titkon nevelt gyámleánya. A lánynak is megtetszik Liliomfi, azonban megérkezik a megözvegyült Szilvai, és Mariskát magával viszi, hogy feleségül adja gyámfiához. Egyikük sem tudja, hogy Szilvai Gyula és Liliomfi ugyanaz a személy, így Szilvai ellenzi a színésszel való házasságot, Mariska pedig szökni akar a számára kiszemelt vőlegénnyel. A darab végére fény derül Liliomfi valódi személyére, aki visszatér a nemesi-polgári világba.
Jól érzékelteti a kor társadalmi normáit már maga az a tény, hogy Szilvai Gyulának a Liliomfi álnevet kell felvennie, ha színészi pályára akar lépni. A nemesi származású, professzor Szilvai Tódor számár a színészet mint alábecsülendő, megvetendő foglalkozás létezik. Mariskát jótékony célra adandó műkedvelő előadásban sem látja szívesen játszani, s már azon is megbotránkozik, hogy Kamilla egy fiatal színésznek adott ki szobát. Kamilla maga is ellentmondásosan viselkedik: ha saját magáról van szó, akkor nincs előítélettel a színészek iránt, viszont ha Mariskáról, akkor hallani sem akar róluk:
„LILIOMFI     Oh, a nagysád erényei assecurálva vannak. Eszerint nagysád nincs előítélettel irántunk?
KAMILLA        Én? Ah, dehogy!
LILIOMFI        Ha nagysád megegyeznék, egy javaslatom volna. Állítsunk társaságot.
KAMILLA        Oh én kész vagyok.
LILIOMFI        Mari kisasszony játszaná a fiatal szerelmeseket - velem.
KAMILLA        Már mondám: Mari nem jöhet velünk.
LILIOMFI        Nem? Ej, ej! Pedig nagysád a vénasszonyokat oly jól játszaná, még ráncokat sem kellene festenie.
KAMILLA        Uram!?
LILIOMFI        Egy szó mint száz, nagysád, én őszinte fickó vagyok. Mari kisasszonyból felséges színésznő válnék, s én ezennel jobbjáért könyörgök - adja ránk anyai áldását!
KAMILLA        Anyai áldásomat! S ön bátorkodik?
LILIOMFI        Ha Mari kisasszony... ?
KAMILLA        Egy színész, hahaha!
LILIOMFI        Hiszen csak az imént...
KAMILLA        Mondám, hogy nem szenvedhetem a színészeket.”[4]
Szigligeti a vígjáték keretein belül figurázza ki a társadalom színészethez, színészekhez való hozzáállását. A színházi élet és színházak megalakulása óta igény volt a színjátszásra, viszont művelői csak a társadalom alsóbb osztályiban foglalhattak helyet. Ezért keltett Szilvai Tódorban akkora felháborodást, mikor meghallotta, hogy nevelt lánya egy színészhez akar feleségül menni. A társadalmi hierarchia, lett légyen bár vélt vagy valós nagyon erőteljesen kötötte az egyes osztályok tagjait. Egy nemesnek nem illett jó szemmel tekinteni a rangján aluliakra, főként, ha a minden társadalmi kategóriából kilógó színészekről beszélünk. A Liliomfi születésekor már túl vagyunk a forradalmat megelőző nagy eszmei változásokon, Európa, s benne Magyarország elindult a polgárosodás útján. Ennek ellenére a társadalmi kategóriák közötti határok viszonylag élesen megmaradtak, nemes, polgár és paraszt nemigen érintkezik egymással. A színészet volt, lehetett volna az, amely az átjárást biztosítja, hiszen nem kötődött egyik réteghez sem, de az úri közönség még nagyon is távol tartotta magát tőle. Így jóformán társadalmi státusz nélkül, csupán önlábára állva próbálkozhatott meg kibontakozni.
A társadalmi helyzet fontosságát azonban nem csupán a színészek megítélésében ábrázolja a dráma. A második felvonás Telegden, nemes Kányai úr fogadójában játszódik, és a fogadós viselkedéséből arra következtethetünk, hogy döntéseit, tetteit nagymértékben befolyásolja valami külső indíték: minél jobb színben tűnhetni fel a társadalmi ranglétrán. Lányát, Erzsit nem akarja kedveséhez, Gyurihoz adni, mert ő csupán pincér, még ha nemesi származású is, és munkájával, magatartásával nagyon meg van elégedve. Ellenben a Bécsben tanult ifjú Schwarz, akinek apja Pesten gazdag fogadós, nagy fogadója van, megfelelő „partinak” számít.
„KÁNYAI        (saját állát végigsimítja) Hm! Fülig elpirulsz... No, fiú, édes fiacskám, mondj igazat!
GYURI             Minap a kert felé mentem,
                        Nagy rózsaszagot éreztem,
                        Kendtekhez bementem,
                        Majd megrepedt a szívem
                        Azért a kendtek lányáért.
KÁNYAI           Ugyan úgy?... S te naplopó, semmirekellő, te jöttment pernahajder - te még Erzsikéig - érted-e, Erzsikéig merted szemeidet emelni? Tudod-e ki ő - s ki vagy te?
ERZSIKE         Édesapám, ő a legjobb, legbecsületesebb...
KÁNYAI           Én nemesember vagyok!
GYURI Én is nemesember vagyok;
(…)
KÁNYAI           Az más! Tudd meg - Erzsike már másé... a híres pesti fogadósnak Schwartz úrnak reménydús fia még ma, vagy néhány nap múlva megérkezik. Ő Bécsben volt Domayernél nevelőben. Apja azt írá, most már elvégezte a kurzust. Tehát értsd meg, leány: ő lesz a férjed. S te tudd meg, nekik Pesten oly fogadójuk van, hol te még kályhafűtő sem lehetnél. Kétszáz vendégszoba van ott, érted, Erzsi? Az mind a tiéd! Ez oly szent igaz, mint hogy ma péntek van! S most a konyhába! A pincébe. (El)”[5]
Bár Erzsi a „pozitív” oldalon van ábrázolva, vagyis mint akit nem érdekel a rang, mégis meginog, még ha nem is szívében, csak viszonyulásában, mikor megtudja, hogy a fogadóba érkezett Liliomfi gróf (a szorult helyzetben lévő színész annak adja ki magát, hogy úri kiszolgálásban részesülhessen). Természetesen mikor ez utóbbi immár a leendő vőlegény alakját veszi fel, ellenszenvesen viselkedik vele. Kányai azonban nagyon szívélyesen fogadja, fontos neki, hogy „jól adja férjhez” lányát. Behízelgő modorban beszél vele, szeretne minél jobb színben feltűnni, s eleinte egyáltalán nem zavarja „Schwarz” durva, nyers modora.
A harmadik felvonás szintén a fogadóban játszódik. Szilvai felfedi, hogy a(z ál)pincér a gyámfia, és a szobájába zárja, hogy újból meg ne szökhessen. Azt nem tudja, hogy Gyula Liliomfi is egyszemélyben, arról viszont megbizonyosodik, hogy Kányainak csak egy pincérje van. A fogadós nem tudott a cseréről, így azt hiszi, a professzor Gyuriról beszél. Rögtön megváltoztatja véleményét, hiszen egy olyan híres ember gyámfia, aki Szilvai „ősi javait örökli” nem megvetendő. Míg Szilvai a szolgabíróhoz megy, hogy Gyulát akár megkötözve is, de hazavigye, Kányai sürgeti lánya és Gyuri esküvőjét, hiszen nem akar elesni a nagy vagyontól.
„KÁNYAI    (…) Hogy hívnak, édes fiam?
GYURI         Hogy hívnak? Már hogy engem hogy hívnak?
KÁNYAI       Igaz neveden!
GYURI         Hát nem mondta az öregúr?
KÁNYAI       Azt nem.
GYURI         Hát Kis György a nevem, hiszen tudja, gazduram.
KÁNYAI       Kiss... az régi - igen régi - ősi família.
GYURI         Oh, igen régi! Úgy hiszem egyenesen a nagy Kisektől származom le!
KÁNYAI       Nemes família!
GYURI         Az, az - keresztlevelemből is látható.
(…)
KÁNYAI       (…) mindent meg kellett volna mondania! Érti? Mindent!
GYURI         De most, midőn mindent tud...
KÁNYAI       Igen, most már mindent tudok.
GYURI         Hát ellenkezik most is?
(…)
GYURI         Rongyos a ked háza vége,
                    Fejér a ked lánya képe,
                    Adja ked nekem a lányát,
                    Megcsinálom a ked házát.
KÁNYAI       De ennek igen-igen gyorsan kellene megesni.
GYURI         Tehát siessünk.
KÁNYAI       Igen - de az engedelem...
GYURI         Itt van. Tudtuk nélkül kikértem az Erzsike keresztlevelét is.
KÁNYAI       (a levelet nézi) Nemes Kiss György. Igen jól van. Heh, Erzsike! Erzsike!”[6]
Mire Szilvai visszaér, Gyuri és Erzsi már házasok, viszont Kányai megtudja, hogy pincére mégsem a Szilvai gyámfia. Az esküvőt semmisé szeretné nyilvánítani, ám ez már lehetetlen. Szilvai is rájön végre, hogy akit Mari szeret, Liliomfi, nem más, mint gyámfia, aki, ha Marit gyámapja neki adja, ismét Szilvai Gyula lesz, és a színészi pályáról visszatér a nemesi-polgári életbe.
 
A tévedések vígjátékának is beillő színműben a komikus helyzetek szinte mindenike abból fakad, hogy a szereplők (Szilvai, Kányai) társadalmi ranghoz és státushoz mérik a cselekedeteiket, és nem tudnak más szemmel tekinteni a körülöttük levő világra, mint társadalmi osztályok különbségeire. Mivel vígjátékról, és nem tragédiáról van szó, a különböző nézetek összeütközése nem eredményez tragikus fordulatot vagy végkifejletet, ám jól jellemzi a kor szemléletét. A színészek, mint a társadalmon kívül élők nem méltók rá, hogy egy nemesember akár csak szóba álljon velük. Ezt a nézetet képviseli Szilvai és Kányai. A saját köréből kitörni vágyó Liliomfinak azonban ez nem sikerül, és nem amiatt, mert a drámának „happy end”-del kellett végződnie. Éppen a kor szemlélete az, ami meggátolja Szigligetit abban, hogy olyan figurát formáljon, aki kilép saját státusából, és dacolva a család és a társadalom ítéletével. Nem Liliomfiban nincsen meg a kellő erő ehhez, hanem a szerzőben. Szigligeti csupán szórakoztatni akar, és ennek a célnak megfelel ez a befejezés is. A lényeg, hogy a szerelmesek egymásra találjanak, és hogy ne legyen „rossz példa” a darab a fiatalok előtt. Szigligeti volt az egyetlen olyan szerző, akit egyik, sem irodalmi, sem politikai lap nem támogatott, viszont mindenfelőlről folytonosan támadták.[7] Ez ellen azzal tudott védekezni, hogy a közönség igényeinek megfelelő darabot írt. A Liliomfi éppen ezért tudja érzékeltetni a XIX. század közepének társadalmi valóságát, mert azt tükrözi, ami akkoriban az elvárás volt: a nemesek nem süllyedhetnek le a színészet szintjére, de még annyira sem, hogy lányukat egy nemesi származású, jelenleg azonban pincér fiúnak adják. Mivel szerzőként és színházi emberként szüksége volt közönségére, nem tehette ki magát az olvasók-nézők támadásainak azáltal, hogy művei esetleg követendő mintául szolgáltak volna nemesi családok gyermekeinek.
A műben nincsenek ugyan gonosz apák, akik tűzzel-vassal harcolnak érdekeik mellett – azért nincsenek, mert, ismét ki kell emelnem, vígjátékról van szó. A szerző megelégszik azzal, hogy nevetség tárgyává teszi a társadalmi státuszért vívott harcot, anélkül, hogy önmaga állást foglalna.
 
Szigligeti Ede maga is átélte, amit Liliomfiában megírt. Apja kitagadta, mikor színészi pályára lépett, így lett Szathmáry Józsefből előbb Szigligeti Eduárd majd magyarosítva Ede. Művébe azonban csak azt a mozzanatot vitte át életéből, amikor az apa visszafogadja fiát, csakhogy a valóságban ő nem vette vissza az apai nevet.[8] A befejezés kompromisszumos megoldása, hogy a főhős visszatér az eredetileg neki szánt pályára részben Szigligeti megalkuvását jelzi (amely a későbbi, önkényuralom alatt írt műveit is jellemzi), részben pedig szintén a kor ízlését tükrözi.


Irodalom
 
Gyulai Pál: Szigligeti újabb színművei. In: Uő: Válogatott művei I-II. kötet. (http://mek.niif.hu/04900/04968/html/01.htm#42)
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Szigligeti Ede) Elektronikus változat: Interpopulart Könyvkiadó, Szentendre (http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/szigligeti.htm)
Szigligeti Ede: Liliomfi. (http://mek.niif.hu/01000/01081/01081.htm)
 


[1] Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Szigligeti Ede) Internetes forrás: hivatkozás az irodalomjegyzékben
[2] Gyulai Pál: Szigligeti újabb színművei. Internetes forrás: hivatkozás az irodalomjegyzékben
[3] Hegedüs Géza: i. m.
[4] Szigligeti Ede: Liliomfi. Első felvonás. Internetes forrás: hivatkozás az irodalomjegyzékben
[5] Szigligeti Ede: i. m. Második felvonás
[6] Szigligeti Ede: i. m. Harmadik felvonás
[7] Gyulai Pál: i. m.
[8] Hegedüs Géza: i. m.

 

Címkék: irodalom tanulmány irodalomtörténet harmadév féléves dolgozat szigligeti és a társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr201199270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.