Godot-ra várva?

 2009.06.21. 18:43

 

Godot-ra várva? – intencionalitás Beckettnél
– harmadéves (2007-es) kognitív szemantika dolgozat –
 
 
 
Bevezető
 
A tudomány célja olyan intelligens ágensek kifejlesztése volt, amelyek (megközelítően) úgy tudjanak viselkedni, mint az emberek. Erre azért volt szükség, hogy olyan viselkedő ágensek jöjjenek létre, melyek egyik legfőbb jellemzője az autonómia, vagyis hogy emberi beavatkozás nélkül tudjanak működni. M. Thomasello Understanding and sharing intentions: The origins of cultural cognition c. művében, az intencionalitás kérdéskörében kifejti, hogy csak az emberek képesek egymás szándékait megérteni, az emberi szándék pedig magában foglalja a tervet és a célt is. Az intelligens ágensekre éppen azért volt szükség, mert azok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek csak az emberre jellemzők – a már említett autonómia, szociabilitás, reagálóképesség (kapcsolatteremtés), aktivitás (célirányos cselekedet) és meggyőződéses vágy. Két attitűdöt mondhatnak sajátjuknak: az egyik az információs attitűd – tudás, meggyőződés, tud valamit a világról, a másik a cselekvési attitűd – vágy, szándék, kötelezettség, ezek irányítják a cselekvést. Az ágens attitűdjeinek megjelenését a lehetséges világok szemantikájaként emlegeti a szakirodalom, míg tudása, meggyőződése axiómákban képeződik le[1].
Ha megfordítjuk a dolgot, tulajdonképpen minden, intenciókkal, meggyőződéssel, vágyakkal rendelkező egyed ágensként értelmezhető, melyek közül a már „meglevők”, az emberek mintájára fejlesztették, fejlesztik ki a mesterséges intelligens ágenseket.
Dolgozatom alapjául Samuel Beckett Godot-ra várva című drámáját választottam, melynek két főszereplőjét, azoknak viselkedését szeretném megvizsgálni, intencionális reprezentációs rendszerük szempontjából.
 
 
Intencionalitás Beckett drámájában
 
A két főszereplő, Vladimir és Estragon viselkedését, tulajdonképpeni terveit egy nagy, közös cél fogja össze, maga a várakozás. Ezen belül nyilvánulnak meg intencióik a mű során, ám végcélként mindig ott lebeg szemük előtt, hogy ők Godot-ra várnak. Tehát azt mondhatjuk, hogy az elsődleges intenció maga a címben is megfogalmazott várakozás, melynek alárendelődik minden egyéb. A továbbiakban megkísérlem részleteiben láttatni a szereplők vágyait, terveit stb., majd összefoglalásképpen reprezentációs rendszerük megszerkesztését.
 
A mű egészén végigvonul az a kettősség, amely Vladimir és Estragon kapcsolatát jellemzi. Az előbbi tudja, hogy mit miért tesznek, míg az utóbbi végzi a cselekvéseket a drámában. Saját belátásuk szerint tudják, de tulajdonképpen csupán hiszik, hogy Godot meg fog érkezni:
 
Vladimir    Nem mehetünk.
Estragon   Miért?
Vladimir    Godot-ra várunk.
Estragon   Persze
                    Szünet
                    Biztos vagy benne, hogy itt van?
Vladimir    Micsoda?
Estragon   Az a hely, ahol várakoznunk kell.
Vladimir      Azt mondta, a fa előtt várjuk. (Szemügyre veszi a fát.) Látsz más fát is?
                    (…)
Estragon   Már itt kellene lennie.
Vladimir    Nem mondta biztosra, hogy jön.
Estragon   És ha nem jön?
Vladimir    Akkor holnap megint eljövünk.
                    (…)
 
Vladimir    Ezek szerint mihez fogjunk?
Estragon   Ne csináljunk semmit. Az a legokosabb.
Vladimir    Várjunk, hadd lám, mit mond.
Estragon   Ki?
Vladimir    Godot.
Estragon   Aha!
                    (…)
Vladimir    Uraságod talán érvényesíteni akarja a jogait?
Estragon   Nincsenek többé jogaink?
        Vladimir kacag s éppoly hirtelen hagyja abba, mint előző alkalommal. Ugyanaz a játék, de nem mosolyog.
Vladimir    Ha szabad volna, most kacagnék.
Estragon   Elvesztettük a jogainkat?
Vladimir    (élesen) Elbaltáztuk a jogainkat.
        Csend. Mozdulatlanul állnak, roggyant térddel, lelógó karral, mellükre ejtett állal.
Estragon   (félénken) Ugye nem vagyunk hozzákötve?
                    (…)
Vladimir    Kötve?
Estragon   Kötve.
Vladimir    Hogyhogy kötve?
Estragon   Egész testünkkel.
Vladimir    Kihez? Ki kötött meg?
Estragon   A te pacákodhoz.
Vladimir    Godot-hoz? Godot-hoz vagyunk kötve? Micsoda gondolat! Hát erről szó sincs!
                    Szünet
                    Azaz, hogy még nem.
 
Estragon   Most mit csinálunk?
Vladimir    Nem tudom.
Estragon   Menjünk el!
Vladimir    Nem lehet.
Estragon   Miért nem?
Vladimir    Godot-ra várunk.
Estragon   Persze, persze.
 
Estragon   Hová megyünk?
Vladimir    Nem messzire.
Estragon   De, de, menjünk minél messzebb innét!
Vladimir    Nem mehetünk.
Estragon   Miért nem?
Vladimir    Holnap vissza kell jönnünk.
Estragon   Miért?
Vladimir    Hogy Godot-ra várjunk.
Estragon   Persze, persze.
 
Estragon az, aki szavakban is kifejezi a két szereplő vágyát, hogy minél messzebbre menjenek; hiszen valójában tudják, hogy Godot nem fog megérkezni, mégis várnak, hiszen másképpen „megbüntetne bennünket”, mondja Vladimir. A vágyaik tehát nem esnek egybe az azokat követő tettekkel. Mondhatni, hogy két síkon mozog ilyen szempontból a történet: az egyik, amelyben a szereplők intencióiknak adnak hangot, a másik pedig, amelyben a tetteiket végrehajtják, de ezt a viselkedést az a (másodlagos) akarat irányítja, amely arra készteti őket, hogy (mégis) várjanak.
A műben Vladimirnak és Estragonnak van egy olyan, többször is megemlített intenciója, amely tulajdonképpen független a várakozástól, ám nem tejesen, ahogyan egyetlen tettük, gondoltuk sem független attól.
 
Vladimir    (…)
                    Most mit csinálunk?
Estragon   Várunk.
Vladimir    Igen, igen, de várás közben mit csinálunk?
Estragon   Kössük fel magunkat?
Vladimir    Legalább feláll.
Estragon   (izgatottan) Feláll?
Vladimir    Meg ami utána következik. Ahova hull, ott nadragulya nő. Ezért sír a nadragulya, ha kitépik a földből. Ugye, nem tudtad?
Estragon   Akasszuk fel magunkat most rögtön!
                    (…)
 
Estragon   (…) És ha felkötnénk magunkat?
Vladimir    Mivel?
Estragon   Nincs köteled?
Vladimir    Nincs.
Estragon   Anélkül nem megy.
Vladimir    Gyerünk, induljunk!
Estragon   Várj csak, itt az övem!
Vladimir    Rövid.
Estragon   Majd húzod a lábam.
Vladimir    és az én lábamat ki húzza?
Estragon   Igazad van.
Vladimir    Azért csak mutasd!
        Estragon leoldja a kötelet, mely a nadrágját tartja, a bő nadrág a bokájára csúszik. Vizsgálják a kötelet
                    Tulajdonképpen alkalmas a célra. De vajon elég erős-e?
Estragon   Megpróbáljuk. Fogd!
      Két végénél megfogják a kötelet, húzzák. A kötél elszakad. Kis híján elbuknak
Vladimir    Semmit sem ér
                    Csend
Estragon   Azt mondod, holnap visszajövünk?
Vladimir    Azt.
Estragon   Hozunk majd egy erősebb kötelet.
Vladimir    Helyes.
 
A két szereplő annak ellenére van együtt a mű egész során (és, mint kiderül, együtt voltak egész életükben), hogy többször is megpróbálnak elválni egymástól.
 
Vladimir    Nehéz veled az élet, Gogo.
Estragon   Ki-ki kövesse a maga útját.
Vladimir    Mindig ezt hajtogatod, s mindig visszajössz.
 
Estragon   Én nem bírom így tovább.
Vladimir    Mindenki ezt mondja.
Estragon   Menjen ki-ki a maga útjára! Úgy talán jobb lesz!
 
 
A szereplők párbeszédeit olvasva elsődlegesen megállapítható, amint már az elején említettem, hogy cselekedeteiket javarészt annak rendelik alá, hogy várakoznak. Viselkedésüket tehát ez irányítja, ez van benne minden tettükben, ennek rendelődnek alá vágyait, szándékaik. Ha ágensként tekintünk rájuk, azt állapíthatjuk meg, hogy nem teljesülnek maradéktalanul azok a tulajdonságok, amelyek az ágenseket jellemzik, pontosabban nem az általános séma szerint. Autonómiájuk határa csupán addig terjed, míg nem ellenkezik azzal, hogy Godot-t kell várniuk. Abban a pillanatban, hogy ez bekövetkezne, megváltoznak a cselekvési attitűdjeik, vágyaik, szándékaik kötelezettségek váltják fel, s ezek irányítják cselekvéseiket. Ezt azért is nagyon fontos kiemelni, hiszen számukra a leglényegesebb információs attitűdök hiányzanak (vagy nagyon csökevényes formában vannak csak meg) – a tudás és a meggyőződés. Esetükben nem beszélhetünk sem arról, hogy határozottan tudnák, mit miért tesznek, hogy van-e értelme annak, amit tesznek, sem arról, hogy meggyőződésből teszik-e ezt. Hiszen nem egyszer próbálnak (főként Estragon) elmenni, és nem a meggyőződés, hanem a megszokás, a beleszokás, vagy csupán a tehetetlenség viszi vissza, hozza össze őket megint. Ha intencióiknak reprezentációs rendszerét szeretnénk átlátni, először azt kell megállapítanunk, hogy cselekvési attitűdjeiket a Godot-ra való várakozás kötelezettsége határozza meg. Ezen belül mozognak kissé különböző irányban, próbálnak meg szabadulni ettől a kötelezettségtől, hol úgy, hogy felkötni akarják magukat, hol egyszerűen továbbállni. De akaratuknak mindig határt szab az, ami összefogja és meghatározza cselekedeteiket. Cselekvési terveiket, amiket kialakítanak (mint miden ágens), sosem tudják maradéktalanul végrehajtani, ezért mindig újra és újra kigondolják őket. Akaratuk, vágyaik, az, amit hisznek, gondolnak, képzelnek a világról, önmagukról, helyzetükről, azáltal szerveződik egy koherens rendszerbe, hogy a végső, mindenen túlmutató cl az, hogy Godot-val találkozzanak. Az egyes, különálló intenciókat ez kapcsolja össze és alakít ki bennük, „közöttük”, attitűdjeik között, fölött, egy koherens rendszert.


[1] Wooldridge – Jennings: Intelligent Agents: Theory and Practice

 

Címkék: nyelvészet tanulmány harmadév féléves dolgozat kognitív szemantika godotra várva

A bejegyzés trackback címe:

https://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr391199247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.