Csak egy szög

 2011.02.13. 14:12

Milyen út vezet Nyúzóvölgybe?

Mohácsi István Csak egy szög c. drámája kulturális hátteréről
– féléves dolgozat, 2010. –

 

 

I. Bevezető

 

Nem biztos, hogy jogos egy előadásnak írt szövegről csak szövegként beszélni, most mégis ezt teszem. Kicsit úgy érzem magam Mohácsi István Csak egy szög-ével szemben, mint folklórszövegek elemzésekor. A folklór alapvető, meghatározó sajátossága közösségi jellege, mely ugyanakkor nem jelent személytelenséget, inkább személy-felettiséget, a variálódás, de mindenképpen az oralitás[1]. Ez utóbbi esetében néhány százada már nem beszélhetünk kizárólagos, legfeljebb elsődleges szóbeliségről, és a folklór változásainak következtében akár az írásbeliség elsődlegessége is lehetséges[2]. Épp ez az, ami az irodalmi(nak nevezett) szövegektől megkülönbözteti, ezek ugyanis minden esetben elsődlegesen írásbeliek, ha van is variációjuk, csak az az egyetlen alkotás számít relevánsnak, amelyet a szerző az eredetinek elismer, szemben a szóbeli szövegek állandó variálódásával, tulajdonképpen kizárólag variánsokban megjelenő létével[3]. Mi a helyzet azonban egy olyan eredeti irodalmi szöveggel, ami már születésekor is inkább színpadra, mintsem papírra teremtődött, mindemellett mégis mint  szövegről ugyanúgy kell és lehet beszélni róla? A Csak egy szög a folklórszövegek minden jellemzőjét magán hordozza: szóban, színpadon él igazán, valamelyest ennek következményeként is előadásról előadásra variálódik (a szöveg ugyan kötött, de szerzői utasítások alig vannak), témáját és a szereplők mennyiségét (és társulati hovatartozását) tekintve pedig azt hiszem, közösséginek is nyugodtan nevezhető. Viszont ott van a lejegyzett, nyomtatásban megjelent mű is, szerzővel, címmel, ahogy a nagykönyvben meg van írva, s bár látvány nélkül kétségtelenül szegényebb, így is megállja a helyét. 

Címkék: irodalom elemzés féléves dolgozat másodév teatrológia csak egy szög mohácsi istván

A fentebb közölt Csak egy szög dolgozat irodalomjegyzéke és függeléke (melyre a dolgozatban magában is van utalás, de nem akarta egy posztba betenni).

Címkék: csak egy szög

Emotikon

 2010.10.16. 16:32

 Hangulatok, jelek
– kritika féléves dolgozatként, 2010. –

 

Jancsó Noémi elsőkötetes, de nem ismeretlen szerző. Folyóiratokban, irodalmi lapokban már több írása megjelent, míg 2008-ban napvilágot látott az ezeket és újabb írásokat is tartalmazó Emotikon. A kötet műfajilag is vegyes, verstől novellán át a kisregényig minden műfaj megjelenik benne.

Szerkezetileg az Emotikon négy részre tagolódik, melyek külön-külön egységet alkotnak, szorosabban vagy lazábban. Az első, a kötet címéül is választott Emotikon kisregény, hét kis fejezetből áll, ezeket követi két vers, melyek azonban, bár látszólag különállóak, szorosan kapcsolódnak a regény témájához. A második rész címe Három képkeret szépia szerelmekhez, ám az első és második „keret” közé beékelődik még egy történet, zárójeles címmel. Ezeket a kis novellákat (valamilyen formában) a szerelem köti össze, a plátói, a megcsalt, a lehetetlen és a titkolt szerelem. A Nádboltív címet viselő egység kilenc verset foglal magába, látszólag szabadon futó, mégis precízen megszerkesztett verseket. Az utolsó rész, a Tükörtojás, alkonyatból a legvegyesebb. Mottónak is tekinthető verssel nyit, melyet egy novellafüzér követ, majd versek, novellák váltakozva, de mindegyikükben van valami közös: az elértéktelenedés, a küzdelem hiábavalósága, ennek tudatosítása és a „mégis-küzdés” örök újrakezdése.

Címkék: kritika irodalom kedvenc jancsó noémi féléves dolgozat másodév teatrológia

Manipuláció mesterfokon

 2010.10.16. 16:28

 A hullám
– kritika féléves dolgozatként, 2010. –

 

A mai tizenéves, sőt, szép lassan a huszonéves nemzedéknek is az autokrácia, diktatúra fogalma valamilyen távoli ködbe vész, körvonalak és biztos támpontok nélküli valami, amiről csak tudásunk van (ha van), tapasztaltunk nincs. Az ilyen vagy olyan formában, hosszabb-rövidebb ideig Európa szinte minden országát uraló kormányzati forma (formák), a hatalmuk megszerzésére és megtartására használt eszközök nem csak ismeretlenek, de felfoghatatlanok azok számára, akik nem éltek benne, hiszen azok számára is azok sok esetben, akik megélték. Ennek veszélyét pedig csak azok láthatják át és érthetik meg, akik szintén részesei voltak ezeknek a rendszereknek, mert ők tudják, hogy azokat, akik nem ismerik fel a jeleket, könnyű „behálózni”. Ezek a rendszerek pedig veszedelmesek és félelmetesek, mert alattomosan terjednek és olyan erővel, mint a megáradt víz.

Címkék: kritika a hullám féléves dolgozat filmelemzés másodév teatrológia

Ebédel a hivatal

 2010.10.16. 16:20

Ebédel a hivatal
– forgatókönyv-terv, 2010. – 

 

Nagyváros hajnali-reggeli-délelőtti képe, gyorsított felvételek, forgalmas utcák, rohanó autók és emberek. Fokozatos lassulás, mígnem a kamera megáll egy harminc év körüli férfin.

Címkék: forgatókönyv féléves dolgozat másodév teatrológia