Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Szent István Intelmei

 2009.10.11. 11:31

Szent István király Intelmei

(szemináriumi dolgozat, elsőév, 2005.)

 

 

 

I. Bevezető
 
1. Témaválasztás
Sokat töprengtem rajta, hogy mit válasszak az irodalomtörténet szemináriumi dolgozat témájának, mígnem eszembe ötlött Szent István királyunk Intelmei Imre herceghez. Be kell vallanom, a középkori irodalmat kevéssé ismerem, hisz az iskolában nemigen tanították, de az Intelmek általános iskolás korom óta érdekelt, vonzott valami miatt. Ez a vonzalom mindmáig megmaradt, s most lehetőségem adódott behatóbban foglalkozni vele. Sajnos a szöveget nem volt módomban latinul olvasni, így csupán a magyar fordítással dolgozhattam, ami, meglehet, néhol árnyalatnyi különbségekkel eltér az eredetitől.
 
2. Intelmek – parainesis (általános műfaji behatárolás)
Az Irodalmi fogalomtár szerint a parainesis a legrégebbi időkből származó epikai műfaj, melynek első emléke a mezopotámiai Parasztnaptár. Maga az elnevezés „a görög ’intés’ szóból származik, olyan levelet, beszédet, végrendeletet jelent, amely egy megnevezett személyhez szóló, életvitelére vonatkozó tanácsokat, intelmeket tartalmaz”[1]. Az intelmek szerzőjének célja, hogy az életében megszerzett tapasztalatokat és szellemi kincseket áthagyományozza valakinek.
Az intelem tanítás, ugyanakkor a gyakorlatban gyakran a királytükör műfajába sorolható (erre a későbbiekben még pár szó erejéig kitérek). Retorikája felszólító mód, szerkezeti megformáltsága a tétel – érvelés – lezárás elvet követi.
Az európai irodalomban a műfaj első képviselője Szókratész, nemzeti irodalmunkban Szent István királyt tartjuk az első Intelmek könyve szerzőjének, melyet fiához, Szent Imre herceghez írt[2], s mely egyszerre tartalmazza az apa fiához intézett tanácsait és a király utódához szóló parancsolatait.
 
II. István király és Intelmei
 
1. István király egyénisége
„Szent István, a magyar állam keresztet tartó és kardot forgató szervezője, történelmünk egyik legtöbbet vitatott egyénisége.”[3] – mondja Győrffy György, mely kijelentés annál is inkább megállja a helyét, hogy fő tulajdonságai (ugyan csupán látszólag) ellentétesek: buzgó keresztény és erőskezű államférfi. Minderre a rövid kitekintésre Szent István személyiségét illetően azért van szükség, hisz neveltetése, a világról, kereszténységről, hatalomról való szemléletének eredménye az a könyv, melyet az utókor István király Intelmeiként ismer.
Istvánról kevés egykorú feljegyzés maradt fenn, a későbbiek pedig igen ellentmondásos képet festenek róla. Kétségtelen, hogy az István udvarába áttelepült német császári írnokok a királyt jámbor jelzővel illették[4], mely ritka a kor gyakorlatában. Továbbá olyan jelzőket használtak a más körülmények között véreskezűnek mondható uralkodó említésekor, mint legkeresztényibb, igaz hívő, a szent egyház tagja stb., s mindezek teljes összhangban vannak az Intelmek szerzőjének hangvételével[5]. (Győrffyt követve érdemesnek tartom én is kiemelni Odilo clunyi apát Istvánhoz intézett levelének egy részletét, ez is megvilágítandó a kortársak szemléletét: „Hogy lelketekben mekkora szenvedély árad isteni vallásunk tisztelete iránt, csaknem az egész világ hirdeti, de különösen azok tettek rólatok igen bőven tanúságot, akik az Úr sírhelyéről [Jeruzsálemből] visszatértek.”[6]) Látható tehát, hogy a szent király maga is igyekezett aszerint élni, amit Intelmeiben fiának tanácsolt, amit elvárt tőle, maga is gyakorolta a békességre törekvés, a türelem, a gyengék gyámolításának erényeit. Hiszen kereszténynek született, kereszténynek nevelkedett, feleségül az apácának szánt Gizellát kapta, tehát az intellektuális környezeti hatás, ami hatalmába kerítette, egész életén át fogva tartotta[7]. Isten rabja lett. Tudatosan harcolt a pogányság ellen, és Krisztus bajnokaként attól sem riadt vissza, hogy, a kereszténység védelmezése érdekében kegyetlennek tűnő intézkedéseket, törvényeket hozzon, már uralkodásának első évében.
 
2. Szent István király Intelmei Imre herceghez
István királlyá koronázása után tizenöt évvel írta meg Intelmeit fiához, Imre herceghez, tanácsokat adva benne életvitelére és parancsokat kormányzását illetően. Annak ellenére, hogy nem tudhatjuk biztosan, mennyi az ő „érdeme”, s mi tulajdonítható az írásba foglaló főpapnak az Intelmekkel kapcsolatban, annyi bizonyos, hogy a király szemléletét tükrözi[8]. Indíttatása mélyen vallásos szemléletű, melyre mind tartalmi, mind formai elemeiből következtettem: első helyen a katolikus hit megtartására inti fiát, s egész műve a bibliai idézetekre épül; emellett tíz fejezetre osztja könyvét, mely engem rögtön arra késztet, hogy a Tízparancsolat valamiféle allegóriájának tekintsem (természetesen ez szubjektív meglátás, de nem zárható ki teljes biztonsággal, hogy István az isteni kinyilatkoztatás „szerkezetét” követve írta volna meg művét). Az Intelmek általános elvi alapokat, személyes életviteli előírásokat és az állam vezetésének alapjait tartalmazza[9]. Ezek „az elvi alapok a világot igazgató, »mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon« [kiemelés tőlem – Sz. R.] egyaránt, azaz egységesen érvényes törvény létezésének kimondását, a Szentháromság Egyistenbe vetett hit mindent megelőző fontosságát és a Tízparancsolatot, mint a legfőbb jóhoz vezető utat határozza meg.”[10] A személyes életvitelre vonatkozó tanácsok a 13 fő erény felsorolásával és mibenlétének megvilágításával intik a „címzettet”, az egyéni élet és az államvezetői működés szemszögéből egyaránt[11].
„… én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velök mind magadat, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz” – így kezdi Intelmeit első királyunk. Bevezetőjének első felében mintegy legitimizálja (az elődökre hivatkozva) tettét, indoklást adva műve megírására. Ebben a néhány sorban tömören összegzi a teljes Intelmek mondanivalóját is, szavaiból az atyai szeretetet érezni („gazdagságban született kis cselédem[kiemelés tőlem – Sz. R.]).
 
a. I. A katolikus hit megőrzéséről
„ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.” Államalapító, első keresztény magyar király esetében természetesen első helyre az intelmek között a katolikus hit, a vallás megtartása kerül; a középkori felfogásban abszolút érték az Egyistenbe, a Szentháromságba vetett hit. István tételszerűen, a Bibliát szabadon idézve mondja el fiának (s egyszer s mint utódjának) Krisztus születéstörténetét, és világítja meg a Szentháromság egységét, mint egyetlen követendő utat. A fejezet utolsó részében tér ki az eretnekekre, akikre „különös gondja legyen” az elkövetkezendő utódnak, hogy ne ronthassák meg az éppen hogy kialakult magyar kereszténység egységét.
 
 
b. II. Az egyházi rend becsben tartásáról
Keresztény államban a hit után az egyház következik, hisz az közvetíti a hívek felé Isten Szavát. A XI. században a világi és egyházi hatalom nem vált olyan élesen ketté, mint napjainkban, a világi vezető alávetette, alá kellett hogy vesse magát az egyház törvényeinek. Nem véletlen tehát, hogy Istvánnál a második intelem az egyházi rend tiszteletéről szól. S nem csak tiszteletéről, hanem védelmezéséről és gyarapodásáról is, kevésbé anyagi, mint inkább lélekbeni értelemben.
 
c. III. A főpapoknak kijáró tiszteletről
A harmadik fejezet már mondhatni kézzelfogható közelségbe hozza az uralkodót, ki utódát inti és a királyságot: a király főemberei a főpapok, s nem csupán keresztényi meggondolásból. Kétségtelen, hogy a nagy tervek vérehajtásához, majd azok bűneiből való feloldozáshoz közbenjáróra van szükség; „Mert az ő kezükbe van lerakva a bűnből oldás és bűnbe kötés hatalma.” Ám a főpapsággal való jó viszony politikai okokból is fontos. Egyrészt, mert, mint szerepel az Intelmekben, a főpapok imái Isten kegyelmébe ajánlják az uralkodót, bármibe fog is. Másrészt külpolitikai okokból lényeges, hogy az frissen alapult keresztény állam ne tanúsítson „rossz magaviseletet” fennállásának első éveiben, évtizedeiben.
 
d. IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről
Negyedik „díszként” Szent István az ország védelmezőit említi, akik „a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói”. Ebben a fejezetben szerepel az Intelmek talán egyik „legmodernebb” mondata, mely a teljes jogazonosságra hívja fel a figyelmet, és szintén itt szerepel a békességre való törekvés, az alázat és a szelídség erényei.
 
e. V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról
Fejezetét bibliai idézet nyitja. Az igazságosság és az igazságszolgáltatásban alkalmazott türelem erényéről ír itt első királyunk, mint szintén elengedhetetlen tulajdonsága az uralkodónak, ha Istennek és embereknek tetsző akar lenni.
 
f. VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
Napjainkban sokat emlegette fejezet a hatodik. Bár kissé már elcsépeltnek hangzik egyes kontextusokban, kétségtelen, hogy István már az 1000-es évek elején tudta, hogy „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”, míg a vendégek, jövevények befogadása hasznot hajt az országnak. Amellett pedig a vendégszeretet békességet is biztosít az ország számára.
 
g. VII. A tanács súlyáról
A tanács, értelmezésem szerint itt két értelemben is szerepel: mint megszívlelendő jótanács és mint államvezetői „intézmény”. A szerző a nagy tapasztalattal rendelkező, tekintélye, bölcs vének tanácsait tarja előbbrevalónak, de nem zárja ki a fiatalokkal való tanácskozást sem. Ám minden tanácsot át kell gondolni.
 
h. VIII. A fiak kövessék az elődöket
Itt jelenik meg István újból úgy, mint apa. Mert egyértelmű ugyan, hogy királyi elődökről és királyi fiúról van szó, ám mégis kiérződik a fejezetből valami emberibb hang is: az egyszerű apa intelme fiához, hogy tisztelje elődeit, fogadja meg tanácsaikat, hisz nagy király is csak úgy lehet,. ha elődei nyomdokait követve uralkodik.
 
i. IX. Az imádság megtartásáról
Utolsó előtti fejezetében István a keresztény uralkodó egyik fő tulajdonsága nyer kifejezést: a folytonos imádkozás, mely megtisztít a bűntől és új életet ad, védelmes és megsegít, hogy ellenségektől nem háborgatva, békében uralkodhasson a leendő és mindenkori király.
 
 
j. X. A kegyelmességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről
A tizedik fejezetben István összegzi eddig elmondott intelmeit: felsorolja a követendő és alkalmazandó erényeket, melyek teljessé teszik a királyi koronát és az embert.
 
3. Atyai tanács vagy törvény?
Az Intelmeket végigolvasva valóban felmerülhet a kérdés: csupán atyai jótanácsok soráról van-e szó vagy egy törvénykönyvről, mely morális alapokon nyugszik?
Ferencz Csaba szerint István valójában alkotmányozási munkát végzett. Az utódok is így látták és eszerint is kezelték az Intelmeket.[12] A fennmaradt másolat, mint mondja már úgy kezdődik, hogy egyértelműen utal arra, hogy az Intelmek törvénykönyv, hogy az eredeti magyar jogi felfogás szerint törvény! Tartalma szerint pedig – mondja tovább Ferencz – az eredeti magyar alkotmányos rend talpköve. Ezt sem bizonyítani sem cáfolni nem tudom, ám mégis igazat adok Ferencznek, hisz bennem is felmerül a kérdés a oly nagy gonddal megszerkesztett, kategorikus pontossággal leírt intelmek láttán.
Mint említettem korábban, pár szót szólnék arról, hogy mennyiben, jobban mondva milyen körülmények között tekinthető királytükörnek, fejedelmi tükörnek az Intelmek. Tartalmát tekintve Szent István Intelmei királytükör. Ám arra vonatkozóan már eltérnek a vélemények, hogy vajon a műfaj kezdetének vagy hanyatlásának jele István műve? Hargittay Emil az Intelmek megjelenésétől számítja a magyar fejedelmi tükrök meglétét, ám ő maga említi a két eltérő véleményt és nem ad egyértelmű választ ő sem[13].
 
Szokás egypár évtizedet, évszázadot megért alkotásokra ráhúzni: örökérvényű. Igaz lehet, de lassanként elkoptatottá válik. Mégis, mi az, ami egy ezeréves művet érvényessé tesz napjainkban is? Talán az eszmei mondanivalója, melyet nem a tényleges szavakban vagy az őket megtestesítő tettekben kell keresnünk, hanem a mindezek mögött húzódó értelemben. Szent István Intelmeinek gondolatisága a keresztény hitre, a Bibliára alapszik, s nem amiatt alkalmazható a XXI. században, mert Szent István írta és mert ezeréves (természetesen az sem mellőzhető), hanem mert olyasmit mond, ami nem korhoz kötött, sőt saját korát jóval meg is haladja.
 


 
III. Felhasznált irodalom
 
Barta Klára–Farkas Andrea–Kis Zsuzsanna: Irodalmi fogalomtár A–Z, h. n., Könyvkuckó Kiadó, é. n.
Ferencz Csaba: Ház a sziklán. Az ember jogai (Forrás: www. web.axelero.hu/kesz/jel/04-06/ferencz.html)
Győrffy György: Államalapító apa és fia, Bukarest – Kolozsvár, Kriterion, 1997. /Kriterion Kincses Könyvtár/
Hargittay Emil: Gloria, fama, literatura, Budapest, Universitas Könyvkiadó, 2001. /Historia Litteraria/
*** Szent István Intelmei Imre herceghez. In: Források, intelmek, legendák. A magyarok cselekedetei, Budapest, Interpopulart Könyvkiadó, 1994. /Populart Füzetek/


[1]          Irodalmi fogalomtár, é. n., 142. o.
[2]          Uo.
[3]          Gyõrffy: Államalapító apa és fia, 1997, 60. o.
[4]          Gyõrffy: i. m., 62. o.
[5]          Uo.
[6]          Uo.
[7]          Uo., 67. o.
[8]          Gyõrffy: i. m., 62. o.
[9]          Ferencz: Ház a sziklán. Az ember jogai (internetrõl)
[10]        Uo.
[11]        Uo.
[12]        Ferencz: Ház a sziklán. Az ember jogai (intenetrõl)
[13]        Hargittay: Gloria, fama, litaratura. 2001, 16. o.

 

Címkék: irodalom szent istván szent istván intelmek irodalomtörténet parainesis féléves dolgozat elsőév imre herceg

A bejegyzés trackback címe:

http://szemanrozsa.blog.hu/api/trackback/id/tr931438421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.